Meghalt a nyuszim...

Remélem nem szenvedett olyan sokat...Megölte egy nyest. Én pedig a nyestet fogom megölni...

This Today is MY today :D

Today I don't feel like doing anything
I just wanna lay in my bed
Don't feel like picking up my phone, so leave a message at the tone
'Cause today I swear I'm not doing anything

I'm gonna kick my feet up then stare at the fan

Turn the TV on, throw my hand in my pants

Nobody's gon' tell me I can't

I'll be lounging on the couch just chilling in my Snuggie

Click to MTV so they can teach me how to dougie

'Cause in my castle I'm the freaking man

Oh yes, I said it, I said it

I said it 'cause I can

Today I don't feel like doing anything

I just wanna lay in my bed

Don't feel like picking up my phone, so leave a message at the tone

'Cause today I swear I'm not doing anything

Nothing at all, nothing at all

Tomorrow I'll wake up, do some P90X

Find a really nice girl, have some really nice sex

And she's gonna scream out

This is great

(Oh my god, this is great)

Yeah, I might mess around

And get my college degree

I bet my old man will be so proud of me

But sorry pops, you'll just have to wait

Oh yes, I said it, I said it

I said it 'cause I can

Today I don't feel like doing anything

I just wanna lay in my bed

Don't feel like picking up my phone, so leave a message at the tone

'Cause today I swear I'm not doing anything

No, I ain't gonna comb my hair
'Cause I ain't going anywhere
No, no, no, no, no, no, no, no, no

I'll just strut in my birthday suit

And let everything hang loose

Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah

Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah, yeah

Oh, today I don't feel like doing anything

I just wanna lay in my bed

Don't feel like picking up my phone, so leave a message at the tone

'Cause today I swear I'm not doing anything

Nothing at all

Nothing at all

Nothing at all

♥...Missing...♥

Utálom az érzést. Azt, hogy someone is missing. Néha olyan erővel tör rám, hogy már nem is tudom normális vagyok-e vagy sem. Hiába telózunk. Mintha nem lenne elég. Persze, hogy nem elég. Bárki megmondaná, hogy nem az. De mindegy is.

Iskola nagyon flash, ma osztálytáncot mentem csak be tanulni, délre. Ennyi. Amúgy spanyol tánc lesz, olyan fasza flamencós. Elég érdekesen megy eddig, de nem vagyok azért túl rossz szerintem.^^

Elkezdtem járni jógára, és zumbára is. Mind a kettőt élvezem, és mind a kettő átmozgat. No meg kegyetlen izomlázakat okoz. De nem adom fel. Jobb kondiban szeretnék lenni, és még mindig utálom, hogy nem tudok törökülésben ülni a csípőm miatt. Hülye szar. Úgy megdolgozom, hogy hajlik majd, mint a gumi. És tervbe van véve valami küzdősport is, de előtte szeretnék valami alapot, hogy ne puha felfújtként menjek oda.

Holnap reggel hajat mosok.

Sok dologról írnék igazából.

♥Feltenném a fordításomat, ide blogra, mert annyira imádom a Mirrorworld-öt, hogy az már beteges.
♥Írnék novellákat, és azokat is feltenném, ötletre kettő is van + egy FMA-s fanfiction (ami ilyen kisregényméret talán), + egy saját kisregény, saját sztorival és karakterekkel. És persze soks drámával, és elgondolkodtató eszmefuttatásokkal. Mert én így szoktam, ilyen vagyok.
♥Különböző emberekről is írnék, meg véleményt róluk.
♥Szeretnék kifejteni egy-egy témát, amiről éppen van véleményem, például relatív idő, emberi élet, értékek.
♥Szívesen elemezgetném magam is, mivel a blog rólam szól, tehát elvileg benne van az önismereti rész is.
♥Álmaimat is megpróbálnám elemezgetni, no meg persze dokumentálni is. Mert azt senki ne mondja nekem, hogy nem tudok normálisan álmodni. Tudok én. És mindegyik olyan, mint valami film. És nem egyformák annyira, tele van dolgokkal, színekkel, formákkal. És egyik sem hétköznapi témájú.

Nem tudom mikor fogok ilyesmiket post-olni. Most is olyan vagyok, mint valami döglött hal a sivatagban. Azt se tudja, hogy hogyan került oda, csak dereng neki egy horog, meg egy repülő. Bár, igazából annyira halott, hogy még ezek se.
Fáradt vagyok gondolkozni most, és késő is van. Meg aztán azt is érzem, hogy nincs időm.
Ezt rengetegszer érzem.
Van, hogy rajzolnék, vagy nekiállnék, hogy csakazértis írni fogok. Csakazértis elkezdem. De nem, mert azzal hárítok, hogy nincs időm. Animét is néznék, de nincs időm. Pedig mintha lenne.
Leülök gépezni, beszélek Alfonssal fb-on, és így ennyi. Zenét hallgatok youtube-on. De mást tényleg nem csinálok. Most is írhatnék, ahelyett, hogy azon gondolkozom, hogy késő van, nincs időm, mert aludni kell.
Mintha az időm túl gyorsan telne, a homok a homokórámban túl gyorsan pereg lefelé. Szívem szerint megfognám eme tárgyat, és kib*sznám az ablakon. Kell a halálnak időmérő szerkezet. Én nem akarok időt. Azt akarom, hogy ne legyen megszabva, hogy meddig tart egy nap. Hogy minden beleférhessen, ami csak eszembe jut. És még elfilozofálhatnék, de nem teszem, mert tényleg fáradt vagyok. Sok volt a mozgás. És intenzív. És...
...
...holnap hajat mosok.
Ezért korábban kell kelnem.
Na mindenki szurkoljon, hogy megússzam a törit felelés nélkül, mert rohadtul utálok felelni, és úgy érzem egyáltalán nem tudnám elmondani az anyagot, pedig értem, és tudom, hogy mik történtek. Akkor most mondja meg valaki, hogy tényleg tudom, vagy csak úgy érzem, hogy tudom, és tényleg nem tudnám reprodukálni egy felelés alkalmával?

Nah, csőváz!!

Történik a CSODA *BEEEP*

Hát faszomba. Annyira ideges vagyok. És ezt még nevetségesnek is érzem, mert ahogy anyám mondta: "Ne legyél már ilyen balek!"
Hát köszi, anya, köszi tényleg.

Az van tulajdonképpen, hogy az iskola, ahová járok, tart modult. tanítási időn kívül. ÉS ez KÖTELEZŐ. De nem értem, akkor ne legyen a neve modul. És ne tanórák után pakolják be őket b*zdmeg.
Nem kapunk se jegyet,se semmit. Ha nem megyünk el, akkor viszont megbukunk. Ez milyen kib*szás már? Hát rohadjanak ketté!!!!
Két csoport van. Egyik időpont jó nekem, a másik nem. És abba tettek, ami nekem nem jó. Cserélnem kell valakivel, hogy átmehessek abba, ahova tudnék járni. De nem tudok kivel cserélni.
Nem értem.

MIÉRT. OLYAN. NAGY. PROBLÉMA. HOGY. AZ. EGYIK. CSOPORTBAN. EGYEL. TÖBB. DIÁK. VAN.?!

Nem, egyszerűen NEM FÉR A FEJEMBE.

És igen, ideges vagyok most. Azért vagyok ideges, mert balfasznak érzem magam, amiért lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy egy hiányzó diákkal akartam cserélni csoportot. Aztán kiderült, hogy neki se jó a péntek. A csoportban van egy nagypofájú kurva, aki minden alól kihúzza magát, és mindenkin átgázol. A fejemet teszem rá, hogy ha megmondom, hogy cseréljünk, akkor azt fogja hazudni, hogy nem ér rá. Pedig ráérne. Csak gecire utálja a tanárt, és ezért nem menne át. Lesz*rja, hogy én így nem nagyon tudok járni, és kib*szik velem. Neki ettől mi hátránya/baja lesz? Semmi. Akkor már nem is fontos.

És most nyomhatnék ide valami hosszú, és borongós, becsmérlő véleményt a mostani társadalomról.

Utálom. Az. Egészet.


Sőt, azt se szeretem, hogy ilyen témákkal van tele a nyomorult blogom. Sok negatív, energiaszívó szarral, amit egyáltalán nem érdemes olvasni. Csak arra jó, hogy a világ tudtára adjam, hogy mennyire sz*r dolgok járnak a fejemben, és mennyire szánalmas vagyok.
És ezt még nyomatékosítom is azzal, hogy leírom, és a végén majd el is hiszem, és tényleg azzá válok-már persze, ha eddig nem voltam az-.

Nem vágom amúgy, hogy miért ez a cím. Az első dolog, ami úgy magától jött. Nem agyaltam rajta. Ideges voltam és vagyok is. Tök fölöslegesen. Ez pedig önkínzás, mert csak és kizárólag nekem rossz. Senki másnak. Senki se veszi olyan komolyan, mint én. Engem ugye zavar, de egyelőre nem tudom, hogyan szokjak le erről. Azt se tudom mitől vagyok ilyen.

Holnap pedig történelem óra, és én nem tanultam. Ezt a mondatot pedig ásítva írtam le, közben nem is néztem a billentyűzetet.
Emlékszem, amikor még anno tanultam vakon írni. Mondjuk most se úgy gépelek, ahogy az szabályszerű, de legalább tudok gyorsan írni, néha még úgy is megy, hogy nem nézem a billentyűzetet. Régen egyáltalán nem ment a gépelés. Olyan lassan írtam be egy szöveget, hogy húha. Minden gombot kb fél óráig kerestem. Tökre érdekes erre így rádöbbenni dühöngés közben, és aztán arra, hogy egész nyugodt lett az állapotom.

Aminek rettentően örülök. A figyelem elterelése jó megoldás.

Mostanában hisztis vagyok, kialvatlan, nyűgös és még sorolhatnám.Komolyan, kétségbe vagyok esve, és el akarom engedni magam, és nem akarok mindent magamra vállalni. Kéne valaki, aki mellettem van, és fogja a kezemet... de az egyetlen ember, aki úgy érzem, hogy elég erős ehhez, messze van.

You're reaching out
And no one hears you cry
You're freaking out again
'Cause all your fears
Remind you another dream has come undone
You feel so small and lost like you're the only one
You wanna scream 'cause you're
Desperate

You want somebody, just anybody
To lay their hands on your soul tonight
You want a reason to keep believin'
That someday you're gonna see the light

You're in the dark
There's no one left to call
And sleep's your only friend
but even sleep
Can't hide you from all those tears
And all the pain and all the days
You wasted pushin' them away
You're going down, it's time you face it

You want somebody, just anybody
To lay their hands to your soul tonight
You want a reason to keep believin'
That someday you're gonna see the light
'Cause you're desperate; desperate
'Cause you're desperate; and now

You know that things have gotta change
You can't go back you'll find your way
And day by day
You start to come alive

You want somebody, just anybody
To bring some peace on your soul tonight
You want a reason to keep believin'
That someday you're gonna see the light
You want somebody, just anybody
To lay their hands on your soul tonight
You want a reason to keep believin'
That someday you're gonna see the light

'Cause you're desperate, desperate

'Cause you're desperate, tonight

Oh desperate, so desperate

Tonight, tonight

Ez a szám egy másik verzió, mint a szöveg, de nagyjából stimmel. Nagyjából. Ez az eredeti song, ami sztem jobb, mint a másik verzió.

Rémálom

Hát, hirtelen eszembe jutott, hogy ezt fel akarom tenni ide. Jobb lenne belőle ficet írni, de most nincs hozzá energiám. Ez az egyik régi álmom, amit ki akartam tenni blogra, mert úgy érzem, megérdemli, hogy kitegyem.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*  

Szóval. Ed voltam. Belső nézetes. Az eleje zavaros. Tengerben fürödtem, és tök jó volt, nagyon hullámzott. Az ég szürke volt, felhős, ilyen mindjárt esik feeling, és nagy volt a szél. Nagy nehezen kikecmeregtem a vízből és már meg is száradtam. Egy öbölben voltam. Én és Roy, és eltűnt az öcsém, akinek volt teste azt hiszem, de nem tudom, mert az egész álom alatt nem jelent meg. Úgy kell elképzelni az öblöt, hogy ha a tenger felé nézel, akkor végenincs, viharos szélben hullámzó víztömeget látsz. Az öböl száraz része kicsi volt, és ilyen emelkedős, homokos part.A végén magas szürke sziklafal, amely áthatolhatatlan. Csak a fal mentén maradtál száraz, mert a hullámok nagyon kicsaptak a medrükből. És mentem Royyal hosszanti irányban, a fal mentén az öbölben. A végében egy sötét alagút tátongott, amely a szürke hegy mélyébe vezetett. Kerestük az öcsémet. A homonculusok elragadták, és meg kellett mentenünk. Ugye nem vagyok kedves túlzottan az ezredessel, ő is piszkálódik, de azért felnézünk egymásra, és tiszteljük egymást, és igazából nagyon sokat jelent nekünk a másik.Úgy értem, hogy Ed (azaz én) bízik benne, Roy pedig úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik az Elric fivérek iránt, és törődik velük, egyengeti útjaikat. Szereti őket, nah. És ezért jött velem, hogy segítsen megtalálni Alphonset. Bementünk a barlangba, és kicsit mentünk, aztán egy fehér, egyszerű, sima ajtó állta utunkat. Bementünk rajta, én elől Roy mögöttem. És egy ilyen labirintus szerűségbe értünk. Nagyon szűk volt a hely,és minden fehér, de mivel gyér volt a világítás, nem égett ki a szemünk. Olyan szűk kis folyosók voltak, hogy akaratlanul is úgy érezted, hogy összenyomnak a falak. Kb negyed méterenként egyforma fehér ajtók voltak a falon, és mindegyik egy ugyan ilyen másik folyosóra vezetett. Szóval azt se tudtad,hogy mi merre van, hogy honnan jöttél, ilyesmi. Maga a folyosó belmagassága is kicsi volt, szóval Roy fejétől úgy max 2 cm a plafonig. Szélességre durván 1 méter lehetett, tehát egymás mellett se igen fértünk el. És kb tettél két lépést, és máris elkanyarodott a folyosó, és ez az egyenes hossz még a legtöbbnek számított. Több szintje volt, kb mintha végtelen szintes lett volna. Némely forduló után volt lépcső a következő emeletre, de minden olyan fehér. Túl fehér. Néhol mondjuk kopottasan lejött már a festék, és kilátszott a barnás fal. És itt bolyongtam Royyal, keresve öcsémet, a kiutat. Néha-néha fura zajokra lettünk figyelmesek, és mintha hallottuk volna Envy hangját is, meg egyszer mintha öcsémét. Tökre féltettem, mert ki tudja ezek a homonculusok mikre nem képesek. Voltak liftek is. De olyan... szemét lebodó liftféle, amit elvileg kötéllel kell felhúzni, és ugyanolyan pici, és szűk. Elkezdtem futni az öcsém hangja után, de sehol senki. Roy utánam kiáltott, hogy "Fullmetal, várj!", de nem vártam. Bemásztam az egyik ilyen kicsit szemétledobós liftfélébe, és akkor magától mozogni kezdett. Lement két emeletet, fel hármat, megállt, aztán megint elindult, össze-vissza,én meg nem tudtam kiszállni belőle. Amikor végre sikerült, már azt se tudtam, hogy hol vagy, melyik emeleten. És már Roy is eltűnt... és nagyon megijedtem. Egyedül vagyok, és elkeveredtem az ezredestől. Elindultam visszafele, szólongatva Royt, de nem kaptam választ és sehol se találtam. Egyre jobban pánikba estem, már futottam a végén, és hangosan szólongattam, hogy "Ezredes?!". Kezdett rám telepedni a kétségbeesés, hogy miért nem találom, hol lehet. Csak miattam jött. Hogy segítsen. Megtalálni Al-t. Eluralkodott rajtam a pánik, és rohantam, és azt se tudtam, hogy honnan jöttem, vagy hogy merre megyek, minden olyan egyforma volt... és akkor, meghallottam Envy gúnyos, már-már nevető hangját, hogy "na mi a helyzet? Csak nem eltűnt a drágalátos Ezredesed?" És megfagyott bennem a vér. Követtem a gúnyos hangot, és egy ajtón berontottam, és ott ült envy a kis átjáró szobában, ami szintén apró volt, és a fehér falakat vér borította. A sarokban volt valami nagy vödörszerű, tele palackozott vérrel, és undorító vér-hullaszag áradt az egész szobából, de szinte megtántorodtam úgy megcsapott. Konkrétan éreztem a szagot. A falakon, a plafonon, mindenhol vér. Envy is véres volt, de csak kárörvendően vigyorgott rám, kezében egy késsel.. és mindenhol ilyen emberi cafatkák voltak, szóval gyomorforgtó volt az egész látvány...és.. Roy egyenruhája is ott volt véresen, darabokban, és volt egy átlátszó zacskó, amiben volt valami, ami véres pólyába volt tekerve, én remegő kézzel megfogtam, és kilátszott a pólya alól egy üveges, kékes fényű szem... És egy olyan pánikrohamféle fogott el, amit még életemben nem éreztem. És elkezdtem üvölteni.. és sírtam és zokogtam, és kiabáltam, hogy "Ezredes, ne! Ne! Ne! Ne! Ne!" Envy pedig nevetett. És nekem iszonyatosan fájt, és a szagtól a rosszullét kerülgetett, úgy éreztem mindjárt elájulok, és az a fájdalom... amit a mellkasomban éreztem, leírhatatlan volt.

Szét akartam szakadni, konkrétan úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. Kiszáradt a szám, már fájt a torkom, de üvöltöttem fájdalmamban. Tudod, amikor annyira sírsz, hogy már hangosabban nem tudsz, már fáj, már szinte nem is érzed a könnyeidet, és úgy érzed, hogy ez csak töredéke annak a fájdalomnak, ami belülről mardos téged. És nem akartam elhinni, és könyörögtem, hogy ne legyen valóság. És szánalmas voltam ahogy ott térdelek, és görnyedek a levágott fej fölé, amit a kezeimben fogok. Megalázó, hogy kinevetnek, én mégsem vagyok képes tenni semmit ellene, mert nem bírom abbahagyni. Miattam jött. Nem kellett volna meghalnia. Én otthagytam, ha együtt maradunk, biztos nem történik ez. Miattam halt meg, és nagyon szerettem,és fontos volt nekem. És tovább zokogtam,remegtem, és még mindig üvöltöttem. És akkor Envy odajön, hogy "megmenthetted volna, ha időben ideérsz". És akkor mintha visszaugrottam volna az időben. És rohantam, másztam, utakat rövidítettem, ugráltam a mélység feletti kis deszkákon, Greed segített a hangjával, hogy merre menjek, és ideértem. És láttam, hogy Roy sarokba szorul, nincs rajta a kesztyűje, mert elvette tőle Envy. Aki kajánul vigyorog rá. Roy pedig haragos tekintettel méregeti, nem könyörög, meg semmi. De látszik a szemében, hogy nem tudja, mit tegyen, látszik, hogy fél, és hogy nem akar meghalni.És akkor Envy szép lassan halálra kínozza.. Először csak meg-megvagdossa, aztán meg-megcsonkítja itt ott, és Roynak fáj, Roy ordít, és remeg, és szenved. Én meg nem tudok mit tenni, mert ez csak egy látkép, Envy megmutatta, hogy hogyan történt. És rosszul vagyok, és majdnem elhányom magam az iszonyatos, gyomorforgató látványtól, a szétszabdalt bőr-hús maradványoktól, és a halál kegyetlen szagától. És akkor megint a jelenben vagyok, és nem bírok már beszélni, a sírástól, üvöltéstől berekedtem, és nincs erőm. A fejem fáj, rosszul vagyok, és járni se nagyon vagyok képes. És akkor Envy feláll, és késsel megindul felém.Én remegek, és megrázom a fejemet, kiesik kezemből Roy feje, és halálfélelmem van, és csak egyet akarok hirtelen, elrohanni innen, és soha vissza nem térni. És kirontok az ajtón, ami Envy mellett volt, és rohanok. Ez az ajtó már egy csarnokba vezetett, ahol minden tágas, és óriási. Mint valami templom belső udvara. Középen egy kis kertféle, körülötte, meg ilyen kőfolyosó, márványfolyosó, ami a kert feléről nyitott. És azon rohanok,legalábbis próbálok, de minduntalan elesek, mert egész testemben reszketek és szédülök, és nagyon kimerült vagyok. és vonszolom magam, hogy el tudjak menekülni, rettegek, és Envy pedig közeledik, megjelenik Wrath is (a kicsi). És még mindig sírok, még mindig zokogok, de könnyek már képtelenek jönni, annyit sírtam, és még mindig az Ezredest siratom, és tudom, hogy miattam van, az én hibám. És, hogy nem érdemelte meg ezt a szenvedést ,amit miattam kellett kiállnia. Nem kellett volna eljönnie. És sírok tovább, és nagyon szánalmas látvány. És tényleg úgy érzem, hogy kiszakad a szívem a helyéről. És akkor odaér Envy, de én tovább erőltetem magam, futni kezdek megint, de minduntalan összeesek, és a végén már lábra állni sincs erőm. És mondja Envy, hogy ugye nem akarod, hogy a lábadat, esetleg a kezedet vágjam le? És a kés is ilyen tompa, Royt is azzal nyiszálta szét..lassan, és fájdalmasan.. És akkor már válaszolni se vagyok képes, csak magam elé suttogok, hogy "ne, ne, ne", és nagyon félek. És próbáltam tovább kúszni a földön, mert lábra állni még mindig képtelen voltam. És akk Envy megszólal, h "ugye nem akarod, hogy az öcsédnek baja essen miattad? akkor állj meg, és ne mozogj". Bennem pedig meghűlt a vér, és megálltam. Nem mozdultam, nem akartam,hogy baja essen... És volt valami szárnyféle a hátamon, kettő, ami nem tudom hirtelen hogy került oda, eddig nem volt ott. És Envy azokat nyiszálta le, én meg azt hittem ott halok meg, annyira fájt. És az volt bennem, hogy ez semmi ahhoz képest, amiket az Ezredes átélt, miattam. És aztán, amikor Envy levágta, csak nevetve elment, mintha mi sem történt volna, engem meg ott hagyott. És felébredtem...

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

És iszonyatos volt...és még mindig.. ha visszagondolok... én... én nem tudom, hogy honnan jött ez az álom, kurvára nem tudom. De nem érdekel, hogy FMA-s volt, én ilyet soha többet nem akarok álmodni...

Hogy legyen már valami más is ma...

... a szerepjátékon kívül. Hogy ne higgye azt a sok buzi, hogy nincs életem.
Igen, mostanában ezen forgok, történetesen úgy érzem, hogy egyik szívemnek túlkedves ismerősöm is így látja.
És ez roppant módon felkúrja az agyam, és lehangol. És hajjaj, hogy nem vagyok képes nem-szenvedő bejegyzéseket produkálni. Mi van velem? Nem vagyok önmagam, vagy én már nem is tudom.
Mintha nem is én lennék én. Mintha valaki más lennék. Nekem ez most teljesen újféle érzés, azt hiszem.
Nincs kedvem ilyen depressziós gondolatokról írni, még akkor se, ha ezzel van tele a fejem.

Erre szólnak hozzám pár szót, és megint kiújul bennem a szenvedés. Ezt az utolsó szót olyan drámai hangsúllyal képzelje el mindenki, zenei aláfestéssel.

No, nem. Túloztam, ugye. De azért elég könnyen elkedvetlenedem mostanában. Elég egy rossz szó, vagy valami gúnyos nézés. Először mérges leszek, aztán pedig szomorú. Hogy miért? Feltételezem azért, mert elkezdek gondolkodni, merengeni.

És ez a boldogság gyilkosa.
A töprengés.

Nézem magam a tükörben, ami meg van repedve. Én nem látom magát a tükröt, hogy hibás, annyira el vagyok tűnve a jelenből, hogy csak a visszaverődését látom arcomnak. A törött tükrön.
És vajon hogy látom magam egy törött tükörben?

Eltörve. Szétzúzva. Darabokban. Csúnyán. Deformáltan. Hibásan. Elromolva.

Pedig az nem én vagyok. Hanem maga a tükör...


Nem tudom mi ütött belém, de ellököm magamtól. Nem akarom a közelemben tudni, irtózom már attól is, hogy meglátom. Mi van velem? Segítenem kellene neki, tudom, hogy ő is szenved. De nem tudok. A gyomrom görcsbe rándul, én pedig úgy megzavarodom, hogy semmi másra nem tudok gondolni, csak: Ne jöjjön közelebb. Hagyjon békén. Ne szóljon hozzám. Ne nézzem rám.

És most megint sír. Tegnap is sírt. Egész este. Én pedig úgy tettem, mintha nem hallanám. Gonosz vagyok? Kegyetlen vagyok?
Nem hinném.
Egyszerűen csak egy ember vagyok. Vannak korlátaim, vannak érzéseim, és sérelmeim.
És remélhetőleg még van lelkem.

Csak rontok igazából a helyzeten. Azzal amit csinálok. Pontosabban azzal, amit nem csinálok. Mert hogy nem csinálok semmit. Nem ölelem át, nem puszilom meg. Nem szólok hozzá. Kerülöm vele a kapcsolatot. Mindenfélét.
Ha esetleg megpróbálok szólni hozzá, Ő leugat, és még inkább elmegy tőle a kedvem. És még mélyebben hallgatok. A sírban a hullák pedig énekelnek...

Szerepjáték #4

Alfons:
*követi Edet le, a vörös szőnyeges lépcsőkön, miközben többször végigsimít a puha, bársonyos falon. Szólna a fiúnak, hogy nem, nem arra kell menni az ebédlőbe, de eddigi rövid ismeretei alapján úgy van vele, hogy inkább nem mond semmit, Ednél jobb, ha úgy tesz, hogy nem közli vele,ha vétkezik, így csak  a különböző hatalmas termeket, csillárokat, képeket, mindenféle díszes mütyűröket, ékesebbnél
*ékesebb csecsebecséket, gondos munkával kialakított pácolt fa bútorokat veszi szemügyre alaposabban, nem is szentelve látszólag figyelmet a hosszú hajú téblábolására. Mikor végre beérnek a konyhába-ahol már tegnap jártak, ezért is furcsa,hogy társa elfelejtette idefele az utat-ő is bemegy a kamrába Eddel keresgélni mindenféle ennivalót*-Mint valami besurranó tolvajok *mondja kicsit somolyogva, és amennyi ételt csak tud az ölébe vesz, úgy viszi vissza a hatalmas gyertyákkal és fonnyadó virágokkal díszített asztalhoz. Vaj híján kénytelenek a kenyeret paradicsommal és mindenféle más zöldséggel enni, de a répák közül előbukkan egy kolbász darabka is, ami eléggé frissnek látszik*-ó nini! Mi van itt! *mondja megcsillanó szemmel, és jó német módjára nagyot harap a húsdarabba*-ahh...boldog a gyomrom *motyogja teli szájjal, és úgy habzsol, mintha most enne életében először. A habzsolás miatt többször köhög is egy-egy cigány útra tévedt morzsa miatt, de a tempóból nem vesz visszább, mivel sok energiát elpazarolt a tegnapi nap folyamán. Az ételbe temetkezik, de mikor Ed megszólal, felé fordítja tekintetét, és kisebb falatokat harap, hogy a sok kaja ne tömítse el hallójáratait.*-Ohh...hát...ha hosszabb ideig leszek hajlandó itt maradni, akkor talán nem bánnám, ha elmagyaráznád az itteni dolgok menetét *lenyeli a falatot, és a tányérjára néz*-mert....valljuk be...elég abszurd dolgok történtek odalent, amikhez nem nagyon van felkészülve a gyomrom *teszi le a kezében lévő kenyérdarabot, és arrébb tolja a tányért*-az a szörny...akkor azok a dolgok amiket te...csináltál...*~és azok a lények amiket a liftben láttam...~*-...nos...túl sok volt az nekem egy napra ^^" *erőltet egy elég keserédes mosolyt az arcára, és feláll az asztaltól, majd a mosogatóhoz lép, hogy töltsön magának az egyik polcról leemelt kristálypohárba vizet*-talán ki tudnánk találni valamit, hogy hazajuthassak itt, békében....*nézegeti a vizet, majd húzóra megissza, és visszamegy Edhez, kihúzza a
*széket, és leül rá, miközben tekintete szőke partnerére téved ismét*-egyébként...ha már úgyis együtt leszünk *szusszant egyet*-mesélhetnél kicsit magadról *ejt meg egy őszintébb és barátságosabb mosolyt ~az emberi dolgokra kell koncentrálnom, különben beleőrülök~ és az egyetlen emberi dolog itt a házon kívül az Edward.*

Edward:
*Megütközve bámul a másikra, és egy ideig nem is lehet leolvasni tekintetéről semmit. Majd figyelmét az előtte lévő táplálékra fordítja, és megköszörüli a torkát.* A nagy helyzet az, hogy fogalmam sincs, mi a nagy helyzet. Mielőtt a lenti városba mentem volna, csak annyiról volt tudomásom, hogy az Ezredes a Führer életére akar törni az otthonában. Fogalmam sincs, hogy mi lett ennek a vége. * kezd bele a mondandójába, közben úgy tesz, mintha elkerülte volna figyelmét Alfons javaslata, hogy meséljen saját magáról.* Két lehetőség van. Siker vagy kudarc. Kudarc esetén, mi... legalábbis én, halott ember vagyok. Az összes segítőtársammal együtt. A rangommal együtt, mindennel. Sőt az eséllyel is, hogy rövid időn belül haza jutsz. Nem tudom, hogy Dante mennyi információnak volt a birtokában, de szerintem a könyvtárában nincs meg minden, amire szükségünk van. *idegesen dobol az ujjaival az asztalon, és nem igazán érzi magát elég összeszedettnek ahhoz, hogy azonnal folytatni tudja a helyzet jelentést.* Ahhjj... Annyi mindent nem tudsz! *fogja a fejét* Semmit se tudsz! >< * elkedvetlenedve a konyhaszekrény felé bámul,és beharapja alsó ajkát. ~ Nem az ő hibája, nem tehet róla..~ de akaratlanul is kicsit felhúzza magát.* Pár napot itt kell maradnunk, de én minél előbb meg akarom tudni, hogy mi a helyzet a Központban. Titokban persze, mert ha köröznek, akkor nem szívesen vállalnám fel önmagam a nagyközönség előtt, mint "merénylő" vagy "tömeggyilkos" esetleg "áruló". *megint visszapillant a szőkére.* Amestris egy katonai erővel irányított köztársaság... és szinte minden a hadsereg ellenőrzése alatt áll. Kiszúrnak, és eltörölnek. Szóóóval..érted.... *köhint egyet, majd témát vált.* Egyébként, az a dagadt valami ott lent, a föld alatt egy homonculus volt, név szerint Gluttony... és meg akart minket enni... Nincs tele ez a világ ilyesmivel, csak... néha úgy...vannak fura dolgok...*zavartan elpillant.*

Alfons:
*szinte az álla is leesik a csomó mondanivalótól, és agya minden egyes végződésével próbál a lényegesebb részekre koncentrálni. De...minden amit mond az ugyanolyan fontos... Mikor Ed elkezdi lebecsmérelni őt, hogy mennyire tudatlan, megszívja magát, és idegesen ökölbe szorítja a kezét. ~nem én tehetek róla bazdmeg~ mondja magában Ednek, de elnézve a kétségbeesett ábrázatát, inkább némán bólogat,látszólag ügyet se vetve a lenézésre. A halál gondolata nem annyira csábítja őt, és igencsak kezdi beparáztatni a tudat, hogy valszeg ha minden rosszul jön össze, és elkapják őket, Ed mellett az ő feje is a porba hull. A fontosabb részeknél bólint nagyobbakat, miközben feltörő hányingerét nyeléssel próbálja visszafojtani. Gyomrában az izgalom erős görcsöt vált ki, keze elkezd megizzadni, és egyre jobban melege kezd lenni ahogy tovább hallgatja ennek a diktatórikus rendszer összetételéről szóló tényeket. Ő is egy ilyen világból jött, legalábbis nagyon hasonlóból, szóval tudja jól. hogy ha valaki kilóg a sorból, vagy esetleg valakit megpecsételnek a nép és az állam ellenségének, az igencsak hamar akasztófán végzi. Pulzusszáma megnő, amint ismét szóba kerül az a szörnyeteg. Annál félelmetesebbet még sosem látott. És Ed még ezt fura dolognak nevezi??*-m-már bocs, de a fura dolog az az, ha valakinek hatos ikeri vannak,vagy...vagy vakon születik. de ez...ez a szörny....*áll fel, és mutat valamerre*-ez a varázslás amit ott műveltél...ezt egyáltalán nem fura dolognak nevezném!*kezd felmenni neki a pumpa, és a nyugalmi állapota is szerte foszlani látszik*-Ez abnormális!!*mondja kicsit felemelve a hangját*-ez természetellenes! Ilyen nincs sehol se! *megremeg a keze, és az ajka is, ahogy a kétségbeesés újonnan rázuhant*-és ha itt megtalálnak?? Ha ránk rontanak? És megölnek? Átváltoztatnak valami békává vagy mit tudom én mivé?? Azt sem tudom hol vagyok! Nem is tudom megvédeni magam! Legalább...valami fogást taníthatnál ahelyett, hogy lebaszol, hogy semmit sem tudok erről a helyről! *el akarta hallgatni, igen, de most az egyedüllét érzése ismételten teret hódított agyában, a gondolatok meg csak úgy cikáznak ki a száján*-mi van ha te itt hagysz?? Mi a faszt csináljak én itt egyedül?? *lép egy lépést hátra, majd idegesen a hajába túr, és kicsit könnyes szemeivel Edet vizslatja egy jó ideig, némán*-én csak...nem ismerlek....*szusszant egy nagyot*-n-nem tudom, hogy megbízhatok e benned....hogy...számíthatok e rád, vagy át fogsz ejteni....ahogy elmondtad ez a világ nagyban hasonlít az enyémhez...legalábbis ami az állam felállását illeti...és..nálunk sok a kém...a besúgó...aki abból él, hogy idegeneket árul be, akiket aztán kivégeznek...ha mesélnél magadról, ha engednéd hogy jobban megismerjelek *rázza meg a fejét*-csak téged ismerlek itt...*dől az ajtónak, és gondterhelt arccal kinéz az ablakon*-nem akarok meghalni...haza akarok jutni *suttogja halkan, és próbál lehiggadni, nem a "nemsokára meghalok mert ez a fiú elárulhat" gondolatmenetre koncentrálni*

Edward:
*Teljesen megdöbbenve mered a másikra, és látszik rajta, hogy kb nem jut szóhoz meglepetésében. Meredten ül, és nézi Alfonst, közben pedig agya egy megállóban rostokol. Próbálja feldolgozni a hirtelen jött áradatot, majd kissé mérges arcot vág. Nem vagyok besúgó! *csattan fel mérgesen.* És nem fogok esedezni, hogy megbízz bennem! Nyugodtan le lehet lépni, ha annyira megbízhatatlannak tartasz, senki se tart fel! Menekülj csak, hátha belerohansz pár portyázó vandálba! *a kezei ökölbe szorulnak. Jó, oké, hogy nem tud róla semmit a fiú, de azért az, hogy nem hagyta, hogy Gluttony felfalja ott lent, azért az csak elárul valamit. Kicsit megsértve érzi magát, mintha... mintha saját öccse kétségbeesése csapódna le Hein... Az öccse... aki már nem bízik benne. Akit magára hagyott, és botor módon elcserélt erre az emberre.  Akit cserben hagyott, akinek csalódnia kellett benne.. Fejét az előtte lévő kajára szegezi, de hirtelen belevillan agyába a felismerés, hogy szabályszerűen hányingere lett magától, és semmit sem képes legyűrni már a torkán. ~Sajnálom.. Alphonse, könyörgöm, ne utálj meg...ne veszítsd el a bizalmadat irányomban...könyörgöm..~ torka összeszorul, szája pedig megrándul, és némán, lehajtott fejjel ülve marad.* Igazad van... *préseli ki összeszorított ajkai között.*.. S-sajnálom... én... *elhallgat rövid időre, és érzi, hogy kiszárad a szája.* Majd...tanítok neked valami önvédelmet... meg... minden... Megyek is, és megkeresem a könyvtárat, hátha találok benne valamit..* azzal fel is áll, és választ sem várva kisiet a konyhából. Nem vágyik a társaságra. Egyedül akar lenni egy kicsit, hogy összeszedhesse gondolatait. Az épület szinte kong az ürességtől, a léptei is visszhangot vernének ha a szőnyeg nem tompítaná. Túl nagy ez a hely, túl hátborzongató, mégis jelenleg úgy érzi, hogy inkább egyedül van, mintsem bárki mással. Tennie kell valamit, lehetőleg minél előbb. Fogalma sincs, hogy merre találja a könyvtárat, ezért bejárja a még felderítetlen területeket, és az emeleten, egy nehéz és nagy ajtó mögött rálel a keresett teremre. Szép fényes, és rendezett, nem sok Ed-féle alak járhatott itt, mivel minden a helyén van. Nincs mondjuk túl sok könyv, de azért még lehetséges, hogy talál köztük olyat, ami hasznos, és esetleg a központi könyvtárban nincs meg. Végighúzza ujját az egyik polcon, és csíkot hagy maga mögött. Jó vastag porréteg ül a termen, vajon mikor lett utoljára használatba véve? Dante az utóbbi időben biztos csak a Bölcsek Kövére koncentrált, és nem maradt ideje olvasni.

Pedig lehet, hogy többre ment volna, ha tanul egy kis pszichológiát, vagy valami ilyet. Még mindig nem tudni ugyan, hogy mi történt vele, de Ednek van egy olyan érzése, hogy nem fogja többet viszont látni. Apját se, de hát az már annyira mindegy. Végigjárja a polcokat, a könyvek címét és témáját böngészve. Van pár regény is, többnyire a szerelmes fajtából. Ed elfintorodik, ahogy elképzeli azt a nőt Hohenheimmal romantikázni. Kirázza tőle a hideg, ezért inkább gyorsan más témák után néz. Túlnyomórészt történelmi, és alkímiai könyvek, de elég kevés gyakorlati darab van köztük. Dante valszeg sok mindent tudott már, és fölöslegesnek tartotta tárolni azokat a könyveket, amikben különböző tippek és technikák vannak. Találomra leemel egyet. Alkímia Történet. Jó lesz kezdésnek. Aztán még néz mellé pár könyvet, az összes olyat, ami alkímiáról szól, és még nem olvasta, vagy csak egyszerűen nem emlékszik minden kicsi részletére. Leül az egyik polc tövébe, hátát a vaskos könyveknek veti, és olvasni kezd, kizárva a külvilágot és a belső kellemetlen gondolatokat.*

Alfons:
*már vágna vissza neki, hogy ő mégis honnan szopja, ki hogy nem besúgó, mikor Ed hangulatán ismét úrrá lesz a komorság, a rosszkedv, és a fájdalom egyvelege. Torka elszorul ettől a látványtól, és ahogy a fiú felállva elhalad mellette valami iszonyatos önvád ébred fel benne, amit egyből el is akar hessegetni ~nem én tehetek róla, hogy ilyen búvalbaszott~ mentegetőzik saját maga előtt, és inkább visszamegy az asztalhoz, leül, és bekap még egy falatot a "szendvicséből". Csakhogy a gombóc a torkában olyan nagy, hogy nem nagyon hagyja, hogy Alfons nyugodtan békésen lenyelhesse. Felsóhajt, és tarkót vakar, mert mostmár végképp nem tudja hogyan tovább. Ed felcsattanása kizökkentette őt a kétségbeesés sanyargató tudatából, aminek hála kicsit ésszerűbben képes már gondolkozni. Ennek eredményeképpen rájön, hogy talán nem kellett volna annyira bunkó módon tudatnia a másikkal, hogy nem bízik benne annyira, hogy nyugodt szívvel aludjon mellette. Ránéz a fiú tányérjára, amiben az étel éppen csak meg van kezdve, egy, talán két harapást ejtett a tulajdonosa a kenyérbe, és a zöldségbe. Ettől se lesz jobb kedve, és a magányosság is ismét elkezdi fojtogatni. Feláll, és ismét a kamrához lép, ahonnan előhalászik pár tojást, hagymát, meg azt a kevés kolbászt is előveszi amit még ő hagyott meg. Most, hogy így egyedül maradt a gondolataival, és saját magával, mélyebben el tud töprengeni azon, hogy mégis mi lehet a társában. Normális esetben nem érdekelné ennyire, hogy egy vadidegen mégis miket érezhet, vagy mitől lehet annyira szomorú, de mivel még mindig Edward az egyetlen, akit itt  ismer, és aki segíthet neki hazajutnia, kénytelen a depressziója okán forgolódni. Gondolatmenete közben elkezdi az alapanyagokat előkészíteni a főzéshez, mivel eldöntötte, hogy jó benyomást fog kelteni. És két ember között a legrövidebb út, a mosolyon kívül ugyebár a hasukon át vezet. Nem feltétlenül azért akar imponálni Ednek, hogy aztán örök barátok legyenek, csak...talán kicsit számító módon az van Alfonsban, hogy ha jobban megkedvelteti magát vele, talán hamarabb haza tudná juttatni, addig pedig nem olyan keserű szájízzel taníthatná az itteni dolgokra. Olaj híján zsírban főzi ki a hagymás kolbászos rántottát, majd mikor kész, tálcára pakolja kenyérrel, és Ed után ered. ~könyvtár...könyvtár~ lábai automatikusan abba a bizonyos helyiségbe viszik, meg is lepődik rajta rendesen, de csak a szerencsének tudja be. Benyit, és a sorok között meglátja az ismerős szőke loboncot. Nagy levegőt vesz, és odalépdel hozzá, azt mantrálva magában, hogy: ~nem borítod a fejére az egészet, nem borítod a fejére az egészet~. Mosolyt erőltetve az arcára leteszi elé a földre, majd kiegyenesedik, és úgy néz le rá*-nos...remélem szereted a rántottát....*pislog rá kicsit zavarban, majd hátrál pár lépést,és szép lassan a kijárat felé veszi az irányt, mert félő, ha tovább marad itt, a rántotta mellett még a könyvespolcot is arra a világvége hangulatú fejére borítja. Nem szereti a depis embereket, egyáltalán nem. Legszívesebben megverné őket, de mivel nem az a verekedős fajta, és jobb esetben a másik agyonalázná, rossz esetben itt is hagyná, inkább csak szép lassan kisunnyog, hogy Ednek még ideje se legyen visszautasítani az ételt, amit KÜLÖN.NEKI.KÉSZÍTETT.*

Edward:
*Belemerült az alkímia történetébe, habár már olvasta, nem egyszer. A könyv maga nagyon régi és kopott. Biztos sokat volt kézben. Vajon Dante hány éve élt pontosan? Milyen fontos eseményeken volt jelen, vajon köszönhető-e neki valami abban, hogy az alkímia ilyen profi szintre fejlődött? Megrázza a fejét. Nem valósínű, hiszen a nő nagyon önző, ha képes lenne annyi embert feláldozni csak azért, hogy ő tovább élhessen, biztos nem sokat törődött a társadalom helyzetével. Bezárkózott ebbe a kastélyba, és bújva a romantikus mesekönyveit, várta Hohenheimot, aki nem jött. Nem jött, mert elhagyta őt...~ és beleszeretett Anyába..~ Ed vhogy kifejezetten örül, hogy anyjuk nem tudja milyen életük van a fiainak. Sőt, Alphonsenak szinte nincs is,mert Ed elvette tőle... Csak arra kapja fel fejét, hogy Alfons leteszi mellé a tálcát, rajta a rántottával. Rámered a rántottára, majd felnéz a másikra, és már moccan is, hogy arrébb menjen vagy valami. Nem is fordul meg a fejében, hogy a tálcán lévő étket neki szánták. Alfons nem zargatja, már megy is kifele, Ed eddig szóhoz sem jut. Váratlan volt. És lereagálhatatlan. Legalábbis a szőke számára. Az ajtó becsukódik, ő pedig szemezni kezd a rántottával. ~ Vajon telerakta ciánnal..?~ fordul meg a fejében, ám elhessegeti a gondolatot. Nem tudja miért, de valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy Alfons valaha is ellene fordulhatna. Talán csak azért gondolja így, mert annyira hasonlít az öccsére. Vagy azért mert olyan elesettnek tűnik.. Még arra se nagyon képes,hogy ezt megmagyarázza magának. Leteszi maga mellé a könyvet, és ölébe veszi a tálcát. Nagyon finomnak tűnik a rántotta, és az illata is valami mennyei... Zavartan az ajtó felé pislog, majd hallgatva hasa unszoló megjegyzéseire és tanácsaira pillanatok alatt elpusztítja az egész adagot. Nem sok, nem mondhatni, hogy tökéletesen jóllakott, de azért a pocija kellemesen telítődött vele.^^ Újult erővel vág bele az olvasásba, és gyorsabban, könnyebben is megy neki, több mindent meg is jegyez. És valahogy... könnyebb a lelke. Nem tudni miért, de olyan jóleső érzés tölti el olvasás közben, amikor eszébe jut, hogy a másik hozott neki ennivalót. Még halványan el is mosolyodik.*

Alfons:
*Alfons amint kilép az ajtón kifújja magát. Odabent annyira nyomasztó volt a légkör, hogy nem is csoda,h. szabadulni akart, minél előbb. Az ajtó melletti falnak dől, behunyt szemmel, és reméli, hogy el fog fogyni a kaja, mire visszamegy, mert ha nem ~az orrán keresztül tömöm bele a kis törpébe~ pufog magában. A kaja csinálással, és az az előtti mizériával elég sok idő elment, és már olyan három óra fele járhat az idő. A nap kellemes sugarai besütnek a hatalmas cirádás ablakokon, és minden olyan kellemes, családias hangulatot kezd felvenni. Jobb ötlet híján a német nekilát körbejárni a kúriát, bekukkantani a szobákba, hátha talál még élelemet, vagy akár egy kádat. Útja során benyit egy szobába, ami tele van, még félig el nem készült festményekkel, kész műalkotásokkal, szobrokkal, vázlatokkal, skiccekkel. A szőnyeg puha , és hófehér, úgy néz ki, ez az egyetlen helyiség ahol mindig gondosan ki lett takarítva, és amit még a közelmúltban is használtak. A tisztaságot elnézve nyugodt szívvel veszi le lábáról a cipőt, hogy zokniban léphessen be a puha padlózatra. Kellemes érzéssel tölti el, ahogy ebben a friss, levegőt, tágas szobában tartózkodik. Az ablak is nyitva van, a bézs függönyöket lágyan ringatja a szél. A tapéta itt a legselymesebb, és a legtisztább. Sehol egy pecsétnyom, vagy pormacska, mint a többi helyiségben. Lassan lépked a szobában, tanulmányozva a különböző képeket. Az egyiken egy fiatal nő szerepel, fekete állig érő egyenes hajjal.~ ő lenne az, akiről Edward mesélt, és az övé ez a villa?~morfondírozik magában, majd tovább megy, és látja, hogy a következő 5-6 festményen, amik csak félig vannak kész -általában a szemük hiányzik- egy idősebb ember látható, olyan negyven év körüli. Hosszú, szőke haja van, szakálla, és kicsit nagyobb orra ~biztos a ház ura~ mosolyodik el, ahogy elképzeli, hogy itt valaha ez a két ember együtt élt, boldogan. Honvágya támad, de ezt aránylag hamar legyűri, mivel nem akar megint kiborulást. Az egyik férfit ábrázoló képen elkapkodva bár, de meg volt festve a szeme...ugyanolyan aranybarnára, mint amilyenek az Ed szemei. Akaratlanul is mosoly kúszik fel az arcára a gondolattól, hogy majd a kis útitársa is így fog esetleg kinézni negyven évesen. Megrázza a fejét, és tovább kutakodik a vázlatok, és a naplószerű könyvek között. Több alkimista kör is észrevehető a rajzokban, meg furcsábbnál furcsább szavak amiket Alfons ezelőtt még sohasem olvasott.*-biztos fontosak*veszi kézbe a jegyzeteket, de mikor az egyik lapot felemeli, a látottaktól egyből leejti a kezében lévő dolgokat. Az asztal lapja, és a rajta lévő pár jegyzet vérrel teljesen át van itatva,bár csak nyomokban. Mintha egy írás lenne, lesöpri a többi lapot is az asztalról, és kirajzolódik egy név: "Edward Elric". Hei arcáról teljesen lehervad mindenféle reményteljes mimika, és pár lépést hátrál a helyszínről. Nagyot nyel, majd futásnak ered, és meg sem áll a könyvtárig ahova lélekszakadva ront be. A futástól elkezd kicsit köhögni, de ez sem állíthatja meg abban, hogy odatrappoljon Edhez, és meg ne fogja a karját*-gyereh!! ...köh...köh...mutatok....*teszi a szája elé a kezét, és mély, ugatós köhögés szakad fel a torkából, miközben csak azon van, hogy afelé a bizonyos szoba felé húzza Edet. Mikor odaérnek, az íróasztalra mutat, ő pedig a fal mellett lecsúszik kezét a szája elé teszi, és próbál nem megfulladni*

Edward:
*Tovább olvasva a könyvet, egyre inkább elunja magát. Nincs ebben semmi extra, minden csak történelem. Meg olyan, amit már úgyis tud, vagy nem érdemes tudni. Dante biztos flesseléshez használta a könyvet, és emlékeket idézett a segítségével. Hogy milyen volt régen, meg ilyesmi. Leteszi a könyvet maga mellé, és kézbe vesz egy másikat, ami az alkímia gyakorlati elemeiről szól, meg híres alkimistákról, akik nagy dolgokat vittek véghez. Inkább csak lapozgatja, át-átolvasva a címeket, ám meglepetten tapasztalja, hogy több lap hiányzik, ki van tépve. Összeráncolja szemöldökét, és közelebbről is megvizsgálja, de nem megy vele semmire. ~ Vajon kik lehettek ezeken az oldalakon?..~ végigsimít a könyvön jobb kezével. Még mindig nehezen szokja, hogy újra a saját keze birtokában van, nem holmi művégtag éktelenkedik jobb oldalán. Tud vele tapintani, érezni... tekintete kezéről a sorokra siklik. Az Élet Alkimistája. Erről még nem is hallott eddig... mondjuk... Lecsekkolja az évszámokat. Elég régen élt... Kicsit feljebb emeli a könyvet, hogy jobban lásson. A képen egy fekete hajú és kék szemű FIÚ állt, alig 15 éves. Ed szemei elkerekedtek. Ilyen fiatal, és máris bekerül egy könyvbe? A kép mellett tisztán olvasható volt a neve: Schleizben Johann Friedrich Böttger. Nem egy megszokott név, és elég furán cseng... Tovább olvasva a részletet, kiderült, hogy ez a fiú, csak úgy, a semmiből bukkant elő egyik nap, és rejtélyes módon két éven belül el is tűnt, és azóta semmit sem találtak róla. A hírességének oka- amit sokan mendemondának tartanak- az az, hogy képes volt visszahozni a holtakat. Ed felhorkantott. Micsoda ökörség! Ez még a Bölcsek Kövével se lehetséges. A holtakat nem lehet visszahozni. Szemet forgatva olvasná tovább a cikket, ám ekkor kicsapódik az ajtó és Alfons jelenik meg, lóhalálában rohanva, és köhögve.* M-mi az..? *zavartan pillant a másikra de az már karon is ragadva ráncigálja kifelé. Mivel Ednek is néha vannak ilyen kirohanásai, ezért követi a németet. Végigrohannak a folyosón, és be egy másik, kisebb szobába, ami tele van papírokkal és festményekkel. Értetlenül néz körbe, ám teljesen leakad, amikor megpillantja a festményeket apjáról. Köpni nyelni nem tud, aztán némi bökdösés hatására az íróasztalra pillant, és még jobban ledöbben, amikor meglátja a saját nevét vérrel odaírva. Az ákombákomokból kivehető- és a vérből is-, hogy nem nyugodt idegi állapotban írták fel.* Ez meg..?? * közelebb lép, hogy szemügyre vehesse az irkálmányt. Már kérdezné, hogy honnan és mit, de nem teszi, hiszen rájön, hogy a másik nem is sejtheti. Megvizsgálva kelletlenül állapítja meg, hogy maximum egy napos lehet,de inkább korábbi, amikor is ők már itt voltak... És... ezek szerint nincsenek egyedül? Nyel egyet, és körbenéz, majd gyorsan, kissé pánikszerűen becsukja az ajtót, és nekidől, bizalmatlanul nézelődve jobbra-balra, minden kis árnyékban ellenséget felfedezve. Végül lecsúszik ő isülő helyzetbe és maga elé bámul.* Úristen. *mást nm bír kinyögni így hirtelen, tökre nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt az ember hinné...Alfonsra pillant, aki épp levegőért küzd, és azon agyal, hogy örüljön-e, hogy ezt most felfedezték, vagy jobb lett volna a tudatlanság? Agya elkezd kattogni. Lehet, hogy Dante mégis él? És most itt rejtőzik valahol, az alkalomra várva, hogy lecsapjon. Résen kell lennie... biztos bosszút forral... ~Nem hallhatok meg,amíg nem látom az öcsémet!~ Mély levegőket vesz, és lehunyja szemeit. ~ Csak semmi para! Sokan kívánnak így is a halálba, egyel több vagy kevesebb ember..mit számít az..^^' Úgyse lesz esélyük az acél alkimista ellen...~ Talán mégsem olyan jó ötlet itt maradni. Beharapja ajkát. Majd a másikat kezdi ismét fixírozni, és nem tudja, mit mondhatna neki. Nagyon nincs jó bőrben a szőkeség, és rengeteget köhög. Ez így feltűnt neki.* Jól..vagy? *kérdezi végül, közben még mindig úgy érzi, mintha figyelnék. Ez pedig a pánik jele, mert itt a szobában biztos, hogy nincs rajtuk kívül senki.*

Alfons:
*Jelen esetben a köhögés elmulasztásával van elfoglalva, ami nem okoz neki olyan sok időt, mint akkor, amikor Gluttony ellen harcoltak...vagyis csak Ed harcolt, ő meg nyelte a port. Int a szőkének, hogy minden rendben, és tovább köhög még pár pillanatig, aztán szép lassan alábbhagy a rohama. Még egyet-kettőt köhint, aztán végleg megnyugszik. Fejét a falnak dönti, és letörli a köhögés okozta könnyeket a szeméből. Kifújja magát, és Edwardra néz, kicsit kimerülve*-jól vagyok, csak....*megrázza a fejét*-az a te neved ugye? *valahogy most azt a választ várná szíve szerint, hogy "nem", de a szőke reakciójából ítélve, esélytelen hogy ezt a feleletet kaphatná*-miért tenne valaki ilyet?*szusszant nagyokat, majd inkább odamászik Ed mellé, mert így mégiscsak nagyobb biztonságban érzi magát. Hiszen a másik erős, és meg tudná még őt is védeni, ami eléggé abszurd és nevetséges, tekintve, hogy a fiú még mindig sokkal kisebb nála, de ha az életéről van szó, nem szégyellné, ha ez a kis ember mentené őt meg.*-Edward...ugye most...egyedül vagyunk itt?*hunyja be a szemét és úgy szuszog hangosan, néha egy kisebbet köhintve.*

Szerepjáték #3, meg pár randomság.

Nos. Megint itt vagyok. Sok dolog történt velem, részletekbe nem akarok bocsátkozni, de lehet, hogy elragad a HÉV -vagy elüt..xD-.

Először is, megjegyzem, hogy utálom, hogy ha Enter-t nyomok, akkor a kurzor nem ugrik egy sorral lejjebb. Utálom. Muszáj használnom a nyilakat, illetve a sortörés billentyűkombinációt. Persze lehet, hogy csak én vagyok így ezzel. Ki tudja. Annyi biztos, hogy ez a laptop már elég ratyi, és csomó oldal meglehetősen furcsán jelenik meg rajta. Pl.: FACEBOOK. (Történetesen hiányzik pár gomb vagy miatököm. Ahova lehet kattintani.xD Láthatatlanok... O___o Oh my... creepy.....)

Na szóóval. Mint mondtam, sok minden.
Olyanok, mint pl. a con. A csodálatos anime con! Ami Holdfénycon volt.
De CON!!

Ismételten Edward Elric cp-ben nyomultam, ismételten az olcsó, tescos verzió. De azért jól néztem ki, aránylag. Voltak akik kifejezetten örültek nekem, hogy végre egy normális Ed. Yay. Én is örültem nekik. Normális Ed!! Vágod? Normális!! :DD

Alfonssal, Arüvel, és Ryoval voltam, meg még egy csaj is ott volt, Ryo ismerőse, az 5. Espada a Bleach-ből! Ryonak nagyon menő ismerősei vannak ám! :O
Jófej csaj volt, azt hiszem Szandi, de nem merek rá megesküdni, és lustának érzem magam ahhoz, hogy lecsekkoljam. Hol? Na hol? Hát FACEBOOKon!! xD

Kétnaposra mentünk. Első nap nagyon meleg volt, azt hittem berohadok fullfeketében automail-el, ami igaz, hogy papír, de alatta kesztyű volt..xD Egyik Security-s csávó meg is dicsérte a jobbomat, hogy kemény, és, hogy jól tolom. XD Arü elég ingerlékenynek tűnt, de betudtam a melegnek, mert engem is kikezdett rendesen,és jött a NYŰG.
Vasárnap pedig szinte perfect volt azt idő!! :D És Arü benne volt az aktívban is, amiben szó volt a conról. Nagyon faszántos dolog ám! :DD

És páran (jópáran, 5en szám szerint) összetévesztettek egy Sparks nevű egyénnel, aminek kibebaszottul nem örültem, mert utálom ha kevernek valakivel, vele meg főleg ne. Kibaszott Arüvel. Ráadásul ő egy 100%osan másik ember, és csak azért, mert Edet cp-zek/szerepezek még ne keverjen senki engem össze vele! Könyörgöm, nemár!!! XO

Don't fuck with me!

Aztán....hmm. Ryo nagyon rendes, és jófej, ő a Royom, az új, mert a régi úgy döntött, hogy nem akar a Royom lenni többé, mert kinőtte a szerepet, és már egészen más dolgok érdeklik, amik sokkalta szórakoztatóbbak és fontosabbak, mint a szerepjáték. Szóval. Jah... kár, mert kevés ember képes úgy szerepezni, hogy Fúhabazdmeg. De Ryo is pont ilyen fúhabazdmeg, és jézusom, imádom! Annyira jól ír! Ésésés ritkajófej! :O Úgy érzem, hogy többékevésbé sikerült ráhangolódnom, és nem is volt túl nehéz. :D Olyan szupppper, mint én!! xD
Egoego.
És csinál nekem piros Ed-köpenyt *-* Vííí, jézusom, most eszembe jutott, és megőrültem tőle. Meg őszi conra mindenképpen össze akarok hozni fémkezet, de nem csak csuklóig, hanem teljesen meg akarom csinálni a kar-automail-t. Természetesen a saját kezem elvesztése nincs tervbe véve, ez csak amolyan fake-cucc lenne. Arra pont jó, hogy odavonzza a sok fangirlt. xD És megcsodálja a nép. Ha ez megvan, igazából bevégezte dolgát.

Előtte való héten Alfonsnál voltam, első két napra jött öcsi is, és jól bebasztunk tequilával, én pedig aggódva szegény képébe nyomtam a citromot. Még az orrába is jutott...xd de..ööhm..C Vitamin powaa!!!
Aztán rohangáltunk a kertben, barmoltunk összevissza, Alfons pedig rosszul lett, mert sokat ivott, és meg akart halni, aztán behányt. És nem tudtam rávenni,h ne a hányásába ücsörögjön fél óráig,v több ideig. Pedig szépen kértem. Arü pedig bedepizett,és kissé kibukott. Én meg pedig a két Al között rohangáltam, hogy mindkét helyen megoldjam az összes gondot, és megváltsam őket.xD Hős-komplexus ON.

Aztán Alfonssal sikeresen összecsillámoztuk az egész lakást, meg kb kitörtünk egy ajtót, amit aztán vissza is szereltünk, miután hazaértünk (kikísértük öcsit a vonathoz).

A hét többi napján: mozi, főzés.
A majmok bolygója nekem nagyon tetszett, tökre bele tudtam élni magam, de NEM a majmok miatt.
A kaja elég szar lett. De no para, Alfons szüleinek meghagytuk a JAVÁT! xDD

Aztán elsőosztályú IC-vel jöttünk haza, mert olcsón odakaptuk a helyjegyet. Kicsit nem voltunk odavalók, no mindegy.XD Művelődött a sok sznob,pénzes suttyó.

És este 10re kb be is ér a vonat. És nem találtam a kulcsomat. És felhívtam apámat, tökre megijedve, és már fel is öltözött, hogy hozza a kulcsot nekem a halál faszáról, amikor megtaláltam a sajátomat, és odaszóltam mobilon, hogy mégse kell.XD Izgi volt.

Na aznap este se Alfons, se én nem találtunk meg itthon semmit, de legalább jót aludtunk. Másnap meg con volt.XD

És majd kell csinálni conbúvár dokufilmet... xD

Most visszafele haladok az időben.

Mielőtt lementem volna Alfonshoz, ő jött fel, és közös, cp-s tüzijátéknézés is volt 20.-án. :D tökre bejött! Meg volt kövi nap Ikeázás. Imádom az ottani húsgolyót!!

Meg Alfonst fel is vittem a János hegyre egyik nap, és kipurcant!! De nagyon jó volt, és szép, és örültem, hogy látja és tetszik neki. És fogadtunk egy Calcium-os dobozban, hogy létezik olyan, hogy lebegő légy (olyan légy, mint a darázs). És megnyertem! *písz* ^^

Előtte meg öcsi, Alfons és én mentünk Sugarshopba. És telezabáltuk magunkat, de úgy, hogy rosszul lettünk tőle.
És Arun kiakadtam, mert benyögte, vmi perverz témánál, már nem tudom miért, hogy: "Bátyó durván szereti! : D "

Én meg így: Mi a fasz?...
Alfons pedig: . . . O_O He?
Aru pedig csak somolygott. XDD

Úristen, pedig az öcsém!! És még mindig meg tud néha lepni, de olyankor NAGYON.

És ezt hiszem ezek voltak.
Ja, meg persze közben elkezdődött az iskola. Ez lesz az utolsó évem, érettségivel, meg mindennel, szóval imádni fogom. Imádni. Már most imádom, két nap után. * irónia*

És Izumi még mindig fullra depis, és azaz érzésem, hogy egyre inkább depresszióba zuhan. És most felkelt, és sírt v mi, és most szipog, én meg már tényleg nem tudom, hogy mit tegyek, utálom ezt az egész szar helyzetet. És apám miatt van.

És most szerepppp::::::::::

Edward:
*Követi Alfonst az emeletre felfele, mivel egyet ért azzal, hogy a kanapé nem a legalkalmasabb alvásra, sem pedig az ülő póz. Nem nagyon szól a másikhoz, gondolataiba mélyed, és csak a lába elé koncentrál, nehogy elessen. Már elszundított -asszem- egyszer, de kifejezetten örülne egy puha ágynak. Bár, nem biztos, hogy itt Dante villájában.... A másik benyit egy szobába, ő pedig követi a szőkét. És kissé meglepetten nézi, hogy az mennyire kényelmesen elhelyezkedik az ágyon..Ő is odalép a másik ágyhoz, és végigsimít a paplanon..~Vajon ki aludt benne utoljára..? Egy homonculus, vagy Dante a rothadó testével..?~ Kényszeresen elhúzza a száját, majd a másikra pillant,aki már a takaró alá is bebújt.Valahogy undorodik a nő gondolatától is, de azért félve ráül, és olyan puhán-kényelmesen süpped be alatta, hogy hirtelen törlődnek fejéből az aggodalmaskodó gondolatok, mint a ki aludt itt, vagy a mi lesz, ha ránk támadnak, miközben alszunk.Lerúgja bakancsait, kiengedve illatosnak nm mondható zokniszagot-nem lábszag, zokniszag! Hanyatt elfekszik és felbámul a plafonra, miközben rátör az álmosság.És viszonylag hamar el is nyomja az álom.*

Alfons:
*Látszólag nyugodtan aludt egész éjjel, ám furcsábbnál furcsább és rémisztőnél rémisztőbb álmok támadták meg elméjét, amik nem hagyták pihenni őt. Álmodott a kapuról, Edről, a Gluttony nevű homonculusról, mégis... ezek mind eltörpültek, és csak egy villanásnak hatottak amellett, ami ezután szőtte be álmait. A szellemek, amiket Ed fejéből látott kirepülni, ott keringtek az alvó Hei feje körül, sikongatva, jajveszékelve, őrjöngve. Tépték, szaggatták a ruháját, de nem kelhetett fel, különben megölték volna. Volt amelyik egyenesen a szemébe nézett lángvörös íriszével, és torkából egy csecsemő iszonyatos, eltorzult sírása szakadt fel. A ruháját már szinte teljesen letépték róla, és már a bőrt is elkezdték szaggatni, az inak pár helyen már látszottak is, ugyanúgy ahogy a vérvörös hús, amibe többen bele is martak, de Alfonsnak tűrnie kellett, tudta,h.míg nem lesz nappal nem kelhet fel. Súgta neki egy hang. Persze mindezt álmában. Érezte a fájdalmat, a dögvész szagát, a fülsüketítő sikolyokat, érezte ahogy rángatják őt, de csak a hangra figyelt, ami megnyugtató volt, és folyton azt ismételte,hogy: "még ne...várd meg a reggelt". Mikor a nap első sugarai átvilágították az antik szobát a német szeme egyből kipattan, felül az ágyon, és zihálva szorítja a mellkasát, ahonnan a szellemek, vagy lidércek a legtöbb húst szakították ki. Remeg mindene, a szeme karikás, és még sápadtabb, mint volt. ~csak egy álom... csak egy álom..~ ismételgeti magában, és a mellette lévő Edwardra néz, aki még mindig az igazak álmát alussza. Nagy levegőket vesz, hogy pulzusszámát sikerüljön visszarángatni a normálisba, de ez elég nehéz, tekintve,hogy hihetetlenül valóságos volt az álma, és mintha még most is érezné magán azoknak a lényeknek a leheletét. ... De...az a meleg hang...ha arra gondol...valahogy könnyebben megnyugszik. Mintha egy angyal lett volna...vagy valami hasonló.
Kiül az ágy szélére, beletúr a hajába, feláll, és kómásan kivánszorog a szobából, keresve egy fürdőszobát. Koszos, büdös, és szinte már irtózik magától. Mindenfele sebek, és kék foltok borítják a testét. Nem nagyon szokott hozzá a "harcoláshoz" sem a meneküléshez. Benyit jópár szobába, mígnem talál egyet aminek fürdőszoba kinézete van, bár ennek is eléggé érdekes a berendezése. Mégis Alfons elég otthonosan mozog is, maga sem tudja, hogy miért. Megengedi a csapot, és az alá tartja a fejét. *-A hideg víztől remélem felébredek*dünnyögi, és le-leragad a szeme a zuhatag alatt*

Edward:
*Mivel iszonyatosan ki van merülve, ezért úgy alszik, mint a bunda, fel sem ébred egyszer sem, még a napsugarak sem üzik el az álmot a szeméről. Pedig nincsenek nyugodt álmai. A feje alapból tele van, és zavaros, mindenféle rémképek kísértik, néha még éber állapotban is. Most is valami összevisszaságot álmodott, sok sok vérrel, szenvedéssel, öccsével, anyával, és még apja is meg-megjelent, mint valami kísértet... Rendesen szétforgolódta magát, és olyan 9 óra körül ébred, fájó nyakkal. Először csak a fényt érzékeli, és el is fordul a sötétebb oldal felé, de visszaaludni képtelen. Fülel kicsit, de nem hall nagyon mozgolódást, szép lassan kinyitja szemeit, és felszusszant, nagyon nem akaródzik felülnie se. Elmereng magában kicsit az előző nap sűrű eseményeiről, majd megfordul és Alfons ágya felé pislog, ami üres. ~ Már fel is ébredt volna?~ De nem mozdul, fekve marad, és nézi az ágyat. Hihetetlen, hogy nem álom volt az előző nap... Tényleg itt van ez a szőkeség, aki az öccse, de mégsem az. Tényleg elcserélte a saját testvérét... Lehunyja szemeit, de nem próbál másra gondolni. ~ Igen, az én hibám... ezt is elszúrtam.. Remélem Alphonse jól van... vissza kell hoznom, minél előbb. Bármi áron. ~ kényelmesebb pózba helyezkedik, és marcangolja magát még egy kicsit belül. Nem lett volna szabad, hogy így alakuljanak az események. Nem lett volna zabad elrontania ezt a fontos transzmutációt. Hogy lehet az, hogy mindig mindent elszúr? Hogy lehet ilyen nyomorék?? Arcát a párnába fúrja. ~ Ó csak fulladnék meg.~ De nem. Alphonse várja, hogy visszahozzák. Előbb nem halhat meg. Meg kell javítani azokat, amiket elrontott. Jóvá kell tennie a sok szörnyűséget, amit okozott. Miatta meghalt egy csomó ember. ~ Az én hibámból...~ Még többen kockára tették életüket érte, segítették, holott egyedül kellett volna boldogulnia... De gyenge volt ahhoz. Túl gyenge, és szerencsétlen. Aki még a saját hibáit sem képes jóvátenni. ~Vajon az Ezredes sikerrel járt..? Vagy elbukott? Mi lehet most Centralban? ~ kinyitja aranyszín íriszeit, és megint az ágyat bámulja, de gondolatai teljesen máshol járnak.*

Alfons:
*több percen keresztül áztatja a fejét a hideg "zuhanyban". Mivel se kádat, se tusolót nem lát sehol, levetkőzik, és kénytelen a földön lévő lefolyóra hagyatkozva leöblíteni magáról a koszt. Nem talál szappant, de nem is várta volna el, hogy legyen.~vajon hol lehetek...?~ tűnődik magában, miközben önti magára a hideg hűsítő folyadékot. Lassan elkezd éledezni, de agyi funkciói még korántsem érik el a tegnap estiét...vagy a tegnap reggeliét. Biztos az álmatlanság, és a fáradság. Kutakodik a fehérre pingált szekrényekben, mígnem talál magának törölközőt, amivel megtörölközhet. Az Edtől kapott ruhákat bedobja a csapba, és elkezdi kimosni őket, miközben az jár a fejében, hogy milyen abszurd dolgot csinál éppen. Egy idegen helyen, egy idegen BOLYGÓN, egy vadidegen kúriájában, egy csata, és egy rémisztő éjszaka után most éppen a varázslattal összetákolt ruháit mossa a csapban, a derekára tekert törölközőben, miközben egyetlen ismerőse egy HOSSZÚ HAJÚ fiú, aki képes az alkímiára, ami egy holt tudomány, és hókuszpókusszal, meg harcművészettel gyűrt le egy több tonnás szörnyet előző nap. És mindezt úgy, hogy alig ér Hei válláig a feje búbja. Nagyot sóhajt, és elmosolyodik ezen az egészen, miközben a fekete korom, por, és vöröses vér lassan kimosódik a ruhájából.~ ez csak egy álom lehet~nyugtatja magát, mert ennyi abszurdságot még egy különleges nap sem bírhat el az ő mértéke szerint. Mikor nagyjából kijött a dzsuva a ruhából kiteszi a szekrény ajtóra száradni, és vizes lábakkal visszaindul Edhez. Útközben jobban szemügyre tudja venni a folyosót ahol kb. másfél órával ezelőtt haladt el. A képek a falon idős és fiatal embereket ábrázol, látszólag nincs bennük semmi furcsa. A tapéta bársonyból készült, a padlószőnyeg bár kicsit koszos, de még ígyis látszik, hogy nem 2márkába került métere. A folyosó végén egy hatalmas üvegablak mutatja meg az udvaron lévő  csodákat. Alfons az ablakhoz lép, az üvegre teszi a kezét, és kiles rajta. Minden annyira ismerős neki. Ez a ház...mintha járt már volna itt....Az udvaron a hatalmas bokor-és márványszobrok, az aranyozott ablakkeret, a gyémántra emlékeztető ajtógombok... ~végülis...ha ez egy álom...nem olyan meglepő, hogy ismerős minden...csak tudnám honnan~ gondolja, majd nyújtózik egy jó nagyot egy nyögés kíséretében, és visszatrappol Edhez. Benyit halkan, de észreveszi,h. a fiú már fent van*-Ohh jóreggelt! *mondja furcsán üdén*-hogy aludtál? *pislog rá, miközben a haját törli meg egy másik törölközőben*


Edward:
*Amikor az ajtó megnyikordul, felkapja fejét, és azonnal fel is ül. Amint megpillantja a másik szőke üstökét, azonnal visszarázódik a jelenbe, és az önsanyargató merengései leállnak ideiglenesen.* Ohm....jó reggelt neked is! *mondja némi késéssel, majd felfogja a reflexből kimondott szavait, és megvakarja a tarkóját.* Elég jól... ahhoz képest, hogy hol.. *Aztán csak úgy megszokás-udvariasságból,ami egyébként nem az erőssége, visszakérdez.* Nah, és te hogy aludtál? *Amint kimondja a kérdést, már el is néz az ablakfelé, és valahogy, fene tudja honnan eszébe jut, hogy jó lenne enni valamit, aztán a tárgyra térni, hogy mégis mihez fognak most kezdeni. Hogyan fogják kitalálni, hogy pontosan Alfonst hogyan került ide, és hogy hogyan juthat vissza úgy, hogy közben öccsét is visszakapja. Mert kell lennie egy módnak. Muszáj, hogy legyen. No meg... talán az Ezredesnek van vmi kapcsolata, és akármennyire is gyűlöli, hogy segítséget kellene kérnie tőle, azért jóval eredményesebbé tehetné a kutatását...*

Alfons:
-Öhm...hát....*nézi ahogy Ed elfordul, szóval ebből rájön, hogy annyira nem nagyon érdekli a válasza, csupán nem akar tahó lenni*-jól *hazudja, és leül háttal Ednek az ő ágyára. Elkezdi törölgetni a haját, meg a testét is. A negatív gondolatok pedig szép lassan ismét behálózzák az elméjét. Nem jó ez a légkör. Nagyon nem. A levegő állott, és a szőke társa is eléggé depisnek hat, ami teljesen kisugárzik, és belepi a szobát. A sötételő el van húzva csak pár fénynyaláb jut át rajta, de ettől még nagyjából sötét a szoba. Alfons megelégeli ezt, feláll, dereka köré tekeri a törölközőt, az ablakhoz lép, elhúzza a függönyt, majd szélesre tárja a nyílászárót, és lenéz a gondterhelt társára. El sem tudja rejteni, hogy megannyi aggodalom nyomasztja a lelkét.*-Nem tudom...*kezdi a mondandóját*mik bántanak...vagy mik történtek eddig veled. Nem ismerlek... de nem akarom, hogy ez a rossz légkör megmaradjon! Szeretném ha legalább nem gondolnál a rossz dolgokra! Mert mióta megismertelek -ami mondjuk nem olyan sok idő- folyamatosan van valami tompa sötétség a szemedben, amitől nem tudsz szabadulni *~az egy éves pszihológiát mégsem volt olyan rossz ötlet talán felvenni~*-csak..csak ne gondolj rá! Az öcséd biztos jól van! És visszahozod, és engem is visszaküldesz! Csak pár dolgot máshogy kell majd csinálnod *~bárcsak értenék ehhez az egész humbukhoz~ felsóhajt, és keresztbe fonja maga előtt a kezét*-rendben. menjünk kaját csinálni, aztán nézzünk itt körül. Hátha van pár hasznos holmi amivel visszajuttathatsz...*mosolyog halványan, és az ablakpárkánynak dől, és elgondolkozik* ajánlok neked valamit...ha tanulmányaim nem csalnak, akkor töriből vettük, hogy az alkimisták az egyenértékűségre hajaznak...nem tudom itt hogy van, de...felajánlom, hogy segítek neked minden tudásommal visszahozni az öcséd, cserébe visszajuttatsz engem Németországba, és mellé még jópofát is vágsz! Na? *billenti oldalra a fejét olyan Lingesen, miközben kinyújtja a kezét, hogy kezet rázhassanak*

Edward:
*Amikor a másik elhúzza a sötételőt, a Nap sugarai hirtelen, és kegyelem nélkül veszik be a hálót, nem kímélve a szőkeség szemeit sem, és Ed ezért felszisszenve fordítja el tekintetét az ablak felől, és még így is hunyorog. A szoba keleti fekvésű, ezért jó nagy adag Napfényt kap egy pillanat alatt. Túl sok sugárzást. Rövid időn belül aktiválódik védelmi rendszere, és megszokja a fényt. Alfonsra néz, aki az ablak előtt áll, és a sugarak szikrázó sziluettel, és glóriával áldották meg. Szép, magas fiú, arányos. És tényleg olyan, mint Alphonse. Habár ha az öccse állna előtte, akkor az biztosan jobb kondiban lenne, mert a német elég sápadt, és vállai is kissé beesettek. Ráférne egy Izumi-féle edzésprogram. Bár, lehet,hogy belehalna...Ed tűnődve csücsörít szájával, majd amikor a fiú megszólal, megint teljesen kiürül a feje. A szavak bemennek fülén, és nem találnak ki a másikon. Összevissza repkednek, közben kongást okoznak, ha a másik fejének belső falához ütköznek... Arca akaratlanul is reménytelenséget, és agyongyötörtséget tükröz, és ez az érzés olyan hirtelen tör rá ismét, hogy nem tudja elrejteni. Nem szól semmit, csak próbál a másik szavaira koncentrálni, és valamelyest sikerül meglepődnie a németen. Kissé értetlenül felnéz rá, amikor az befejezte a mondandóját. A kinyújtott kézre pislog, majd megint a másikra, és ismét a kézre. Egy bizonytalan félmosoly kúszik ajkaira, és elfogadja a kinyújtott kezet. Persze előbb lemászik az ágyról, felhúzza a bakancsot, és a másik elé áll. ~ Vajon most...vidítani próbált..? ~ Megfogja a kinyújtott kezet. ~ Utálnia kellene, hogy idejutott miattam... majdnem meg is halt miattam... az a legkevesebb, hogy visszajuttatom... és megjavítom, amit elrontottam...~ szusszant egyet. ~ ... Kedves...~ Magára erőltet egy mosolyszerűséget. Igaz is... nem fecsérelheti az időt holmi bánkódásra. Előre fele fog lépkedni a két ép lábán, amit öccsének köszönhet. És abban már most biztos, hogy nem fog csalódást okozni neki. * Oké, együnk... * Azzal már sarkon is fordul, és határozottan lemegy a konyhába, előtte pedig határozottan rossz irányba is fordul először, de aztán hamar rájön, hogy hol tévesztette el az irányt, amikor már másodszor is rossz helyiségbe nyitott be.Zavartan köhint párat, majd végre belépnek a konyhába. Igyekszik úgy viselkedni, mintha nem érezné úgy, hogy az előző malőr miatt legszívesebben láthatatlanná válna. A kamrában körülnéz, hogy mi van, ami ehető. Akad ott ilyen-olyan kenyérféleség, zöldség, és a hűtőben még húst is talál, bár, miután szagmintát vesz róla, inkább a helyén hagyja békében romlani tovább. Szerzeményeit ledobja az asztalra a német elé.* Ezeket találtam, szerintem össze tudunk csapni belőle valamit, ami ehető, tápláló, és még talán finom is. *elvigyorodik, és mintha komoly üzletet kötött volna a hálóban, szinte tényleg száműzi a bánatot hangjából, viselkedéséből. A szeméből sajnos nem tudja, de mivel másra koncentrál, ezért ott se mindig látszik meg. Leül az asztalhoz, és elkezd ügyködni valamin, majd mikor kész, beleharap, és örül, hogy ehet.* Arra gondoltam, hogy annak ellenére, hogy mihamarabb beszélni szeretnék egy bizonyos személlyel, maradhatnánk itt pár napot, teljesen secret-ben...^^" Addig többé-kevésbé felvázolnám neked a dolgokat...meg ilyesmi..*jegyzi meg, mikor lenyeli az első falatot. Vajon a fiú hogy fog reagálni, ha elmondja neki, hogy mi a jelenlegi helyzetet?*

És hát igen, most csak ennyi lett, mert későn kezdtük, én közben ki is zökkentem, és úgy érzem nem vagyok a helyzet magaslatán. Kifejezetten megalázónak találom, hogy szövegmennyiségben ennyire le lettem alázva Alfons által..xD Komolyan... nekem többet kellett volna írnom, mint neki!! ><

JA, és Alfons is befanolta a Trónok Harca c. sorozatot, és még mindig nagyon ajánlom mindenkinek, mert tényleg iszonyatjó!!!

nah, byez, legyetek jók, és imádjatok, mert jól nézek ki! :P xD <3