Igen... az én nevem... *sóhajtja, majd nyel egyet. És tanácstalanul mered saját kezeire. Eléggé kezd nem tetszeni neki ez a hely. Olyan baljóslatú, olyan ijesztő..* Fogalmam sincs, hogy miért tesz valaki ilyet...* mondja nagysokára, és igyekszik elvonatkoztatni.* Bár, tippemazért van... vagy valami elvetemült őrült volt, akinek a cselekedeteiben nem lehet logikát keresni, vagy valaki, aki szemmel láthatóan *bök a fal felé* erős negatív érzelmeket táplál irányomban. * ~ Igen.. Utál...~* Nagyon remélem, hogy egyedül vagyunk... de... lehet, hogy érdemes lenne esténként bezárni a hálónk ajtaját... meg úgy a többi ajtót mind... esetleg megint felderíteni a kúriát..*elhallgat. ~vagy elmenni innen. a lehető leggyorsabban, mielőtt jobban elfajul a helyzet..~ valamiért görcsben van a gyomra, és nem igazán mer gondolni semmit. Mondhatni a félelem kissé megszállta az agyát. Pedig ő az Acél alkimista, nem kellene félnie... annyi veszélyes helyzetet átélt már. Ez pedig még nem is biztos, hogy potenciális veszélyforrás. Mármint, elég valószínű, hogy igen. Sőt, aki ezt írta, az vszeg azzal is tisztában volt, hogy ő él és virul. És ha ilyet írt, nagy eséllyel itt rejtőzik valahol. Elvégre egy ilyen helynek rengeteg titkos szobája lehet. Meg a kúria környékén is töltheti idejét, és kívülről figyeli a helyet. Edwardot idegesíti,h nem tud semmit a mostani helyzetről. Ha kapcsolatba léphetne valahogy Mustanggal... de nem kockáztathatja meg, hogy telefonál egy elhagyatott épületből. Sőt, nem kockáztathatja meg, hogy bajba keveri Royt. Egyáltalán azt is el kéne titkolnia, hogy él...* Szerintem, ne mászkáljunk egyedül. Legalábbis este ne nagyon. Napközben.. hát, nem tudom... Azért tartsd nyitva a szemed... még akkor is, ha az ott nem a te neved.. mivel velem vagy, a te nevedet is simán odabiggyeszthette volna... *lehunyja szemeit, és homlokát a térdének támasztja.* .. S-sajnálom...
Alfons:
*Kicsit remegve hallgatja végig a másik mondanivalóját. Nem mondhatná, hogy megnyugtatta volna a másik hangja, vagy a tudat, hogy nincs egyedül ebben a házban egy valószínűleg pszichopata őrülttel. Az előző majd- Edward- megvéd- mert- kurva erős biztonsági verzió eloszlani látszik szeme előtt a másik bizonytalanságát látva, és a pánik ismét egyre nagyobb és nagyobb teret kezd el hódítani agyában, szinte minden kis szegletet kitöltve* és… mi van, ha ez egy…szellem? *böki ki nem kis ijedelmére, és ahogy ebbe az egészbe belegondolt még kisebbre próbálja meg összehúzni magát, valamiféle támadástól tartva* ha szellem, akkor…el kell… *nyel egyet, és izzadt tenyereivel a térdét dörzsölgeti egyre intenzívebben, már-már lehorzsolva kezén a bőrt*…mennünk innen, de minél előbb! Meg fog minket ölni! Meg fogunk halni! *veszi szaporábban a levegőt, és valami kiutat keres fejével, de egyenlőre nincs semmi kedve elmozdulni a másik mellől, mert egyedül végképp meghalna. Fejét ráhajtja a térdére ő is, és úgy szuszog*-haza akarok menni. Nem akarok itt lenni *dünnyögi, de csak úgy magának, mégis félhangosan*-de ha nem szellem … *fűzi tovább agyának mély, és sötét szekciójának tartalmát*-és egy ember… egy őrült…akkor az még veszélyesebb nem? Ránk fog támadni. Meg fog ölni. Így is- úgyis meghalunk, ha itt maradunk nem? *hirtelen felemeli a fejét, és elhallgat, mert valamit hallott*-ha-hallottad? A padló! *mered a semmibe, és fülel, miközben tekintetét lassan a plafonra szegezi, ahonnan már kicsit hangosabban hallatszódik a nyikorgás, ami az emeleti parketta recsegésének következménye*-fe-felettünk van *válik holt sápadtá, és körmeit a térdébe fúrja, jó mélyen, annyira, hogy ujjvégei már teljesen elfehéredtek*-neh… *leheli alig hallhatóan, és a recsegést mostmár rendesen lehet hallani, ahogy végigfut fölöttük, majd elhallgat*-Ed…*nyögi ki, és kezd bekábulni, a pánik pedig fékevesztetten rohan végig a gerince vonalán, amitől láthatóan megborzong, de a félelem annyira lebénítja, hogy nem bír se beszélni, se mozdulni*
Edward:
*Térdén pihenn feje még mindig, de elfordítja azt, hogy Alfonsra nézhessen.* Szellem? Ugyanmár..*motyogja, de Alf mintha meg se hallaná, tovább mondja az elképzeléseit. Ahogy hallgatja a másikat, valami fura hangra lesz figyelmes, és felemeli fejét. Kicsit megijeszti a másik mondandója, mivel még azért ő is gyerek, és a pánik, az határozottan ragadós tud lenni..Tovább fülelve, már-már csendre intené a másikat, amikor az szintén elhallgat, és mindkettejükre rátelepedik az ismeretlentől való félelem. A névtelen rettegés..Szívverése felfokozódik és úgy figyel. ~ Szellemek nem léteznek. Szellemek nem léteznek. ~ kántálja magában, és próbálja meggyőzni magát. Ám a másik bogarat ültetett a fülébe, és nem tud megszabadulni a szellemek rémképétől. A zajnak hirtelen vége lesz, és rájukborul a némaság. Csak Alfons nehézkes levegővételeit lehet hallani, plusszba Ed még hallja saját szívdobogását, amibe szinte egész teste bele-belerezdül.Nyel egyet.Nyugalom. Csak nyugalom. Katona volt. Még most is az. Szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat tapasztalt. És mindent sikerült megúsznia. Erős. Megoldja.* Ny-nyugodj meg..... *pillant a pánikolós szőkére, majd szemeivel akaratlanul is ismét elkezdi fürkészni a szobát, és akaratlanul is fülel. Mintha hallana vmi recsegést... mintha.. de ez valószínűleg csak a félelem játéka a füleivel, amikben még mindig cseng az előző zaj.* Szellemek nem léteznek... az csak mese... ennek húsvér embernek...vagy kimérának kell lennie....*köhint. Hát igen. Ha kiméra, akkor nagyobb a gáz... meg ha lőfegyvere van, akkor még annál is nagyobb, de ezt most nem említi meg, nem akarja halálra rémiszteni Alfonst.* És ami hús-vér.. az sebezhető. * megint elhallgat, és kényszeredetten fülelni kezd, pedig nagyon nem akar. mert még több zajt képzel be magának, és rájön a frász. és az sose jó. ~nyugodj meg Edward...nyugi~ * Nem lesz semmi gáz... rajtam nemfog ki... erős vagyok... *magát is próbálja nyugtatni ezzel... főként magát..xD* Nem halunk meg. Nem fogunk. Most nem. Itt nem. Ha ránk támad, akkor elkapom.. *megint fülelni kezd..és nyel is egyet. Majd Alfonsra emeli tekintetét, és ő is kicsit bekábult, de igyekszik nyugalmát visszanyerni. Alfons nagyon rosszul néz ki.* Hé... *szólal meg, úgy, hogy már biztos, hogy Alfonshoz beszél, és nem csak azért mondja ki hangosan, h ebben a beparázott állapotban is át tudja gondolni a tényeket.Tétova mozdulattal megemeli kezét, és óvatosan ráteszi Alfons vállára. Halkan beszél, de igyekszik lágyan, és kellemesen, hogy a másik is lenyugodjon* Nem lesz semmi baj... Tudod a Mesterem mindig azt tanította, hogy csak egy dolgot mondunk a halálnak, ha megkörnyékez minket. Azt, hogy nem ma.. *mosolyt erőltet saját arcára és picit megsimizi Alf hátát.* Nem lesz semmi baj, megvédelek,és haza foglak juttattni, megígé- *Ebben a pillanatban egy óriási durranás közepette megremeg a becsukott ajtó Ed háta mögöt, de olyan nagy erővel és olyan hirtelen, hogy a fiúnak ijedtében kicsordul a könnye, és hangosat ordít. Mintha be akarta volna törni vmi az ajtót, aminek Ed nekivetette hátát. Az ajtó kinyílt, Ed pedig előrerepült a támadás erejétől, és szíve szinte a torkában dobog, majdnem beájul. Az ajtó mögött pedig nincs senki. Egy lélek sem.. talán hallani lehet távolodó léptek zaját, esetleg távoli nevetést, de úgy dübörög a füle, hogy nem képes regisztrálni semmit. egész teste lebénult, és remeg, és kapkodja a levegőt..*
Alfons:
*próbál Ed mondandójára koncentrálni, minden erejével azon van. Tényleg minden idegszálát megfeszítve akarja elhinni, hogy olyan, hogy szellem nincs! És még ha lenne is, majd ott van Ed, és megvédi őt.
Remegve kicsit a másik felé fordítja a fejét, és próbál ő is halvány mosolyt csalni az arcára, de az előbbi recsegés újra-és újra bekúszik elméjébe, kiradírozva onnan minden késztetést, hogy viszonozza a nyugodtságot, amit a másik áraszt. Vagy legalábbis próbál árasztani, mert a feszült légkör határozottan érezhető közöttük.
Nyel egyet, és szédülve hallgatja a szőke beszédét, szájára koncentrálva, és hálát ad az égnek, hogy nem egyedül kell most itt lennie. Az „Azt, hogy nem ma..”-ra felkapja a fejét, és különös borzongás fut végig a hátán, ami teljesen eltér az előzőtől. Ez amolyan kellemes, és erővel megtöltő hidegrázás, minek hatására kicsit kihúzza magát, és nem próbál meg még kisebb gombolyaggá összegombolyodni.
A másik érintésére megnyugszik, hogy ha más nem, akkor ő ott van neki, és tényleg van olyan erős, hogy megvédhesse, még akkor is, ha csak egy gyerek. Az izmai és a csata amit látott elég erővel, és reménykedéssel tölti meg afelől, hogy igenis támaszkodhat rá. Bár nem bízik még mindig benne, de most az egyetlen reménysugár amibe kapaszkodhat, az ő
. A hazajutás ígérete pedig ellepi elméjét egy pillanat alatt, De Ed nem tudja befejezni mondandóját, mert a nagy dübbenés, és ajtóbevágódás miatt a szoba másik végébe repül. A huzat, ami bejött az ajtón az ajtó mellett kuporgó Alfonst pont megcsapja, és ha ez nem lenne elég, mintha valamiféle szellemalakot vélne felfedezni a huzatban. Szeme tágra nyílik, és megdermedve nézi Edwardot, várva a
véget, hogy most meghal. ~nem akarok meghalni~ könyörög magában a szellemnek, és úgy érzi, mindjárt el fog ájulni. A levegőt hangosan, és gyorsan veszi, ahogy csak bírja, mert úgy érzi mindjárt megfullad a félelemtől. A padló mintha folyamatosan imbolyogna alatta, és minden más is kezdene elhomályosulni. Szeme pár pillanat erejéig fennakad, majd mint egy zsák dől el, pont az ajtó irányába. Ez az á
julás csak pár másodpercig tart, de épp elég, hogy a lehető legrosszabb helyen legyen. Kinyitja szemét, és csak mered a padlóra, ahol fekszik, a huzat,és ed lábának látványa miatt tudomásul véve, hogy bizony az előbb kivágódó ajtó helyén „tanáyzik” teljesen ledermedve. És ha ott áll a folyosón a szellem, akkor most pont őt láthatja, mivel Ed messzebb helyezkedik el, és őt fogja megölni.
Beharapja alsó ajkát, olyan erővel, hogy kicsordul a vére, szemébe könny gyűlik, és elkezd folyni le a padlóra. Nem bír mozdulni, akárhogy parancsolja testrészeinek, hogy mozduljanak, és fusson el, egyszerűen megbénította a pánik. Tátog valamit Ednek, de hang nem jön ki a torkából. Ebben a pillanatban hangos dübögés hallatszódik a folyosóról.
Olyasfajta, mintha valami súlyos léptékkel épp feléjük közeledne, dübögve. Alfons szeme ismét fel-felakad, de nem akar elájulni, így próbál magánál maradni, ami sikerül is, csakhogy ennek az az ára, hogy végig kell hallgatnia ahogy a léptek közelednek, majd futás hangjává változnak, és mielőtt az ajtóhoz érne megtorpanna. Ismét kirázza a hideg, és csak annyit bír suttogni, félhangosan, hogy Ed
is hallja*-Itt van. *és ekkor a lény egy hatalmasat vág az ajtó melletti falba, amitől a szoba felől megreped a vakolat, aztán némaság. Heiderich idáig bírta. A dübbenésre felakad a szeme, és ismét elájul, kicsit remegve, mintha rohama lenne, de csak a félelem miatt, és mert az agya kezdi felmondani a szolgálatot a történtek miatt.*
*Ed nem hall semmit. Egyik szeme jobbra, a másik pedig balra köröz. És tehetetlenül hasal a padlón, kissé sajognak végtagjai, mivel rá is dőlt pár festmény. Egyik szinte beleállt az oldalába. És nagy a por, a törmelék.* Uhh.. *felnyög, és hasáról átfordul a hátára, és köhögni kezd, mert letüdőzött a szálló porfelhőből egy kiadós adagot. Szíve még mindig hevesebben ver, és fektében hirtelen lepereg előtte az eseménysorozat, minek hatására szemei ijedten nagyra nyílnak, és egy lendülettel felül. De szerencsére sehol senki. ~ Alfons..~ jut eszébe a német fiú. Megígérte neki, hogy hazajuttatja. Nem szegheti meg a szavát. Meg kell védenie. Az ő hibája, hogy idekerült.* Alfons...megvagy?..*köhög még egyet,majd négykézlábra emelkedve elkezd mászni az ajtó felé, és beleütközik az ott heverő fiúba.* Alf...ons..? *kezd megnyugodni a tudattól, hogy ismét ketten vannak, de benne ragad a félelem egy darabkája. Sietni kéne... mi van, ha visszajön az a valami.. feltéved pillantása az ajtókeretre, ami kissé be van törve. ~Mi a..??~ ez mikor történt.. egy ilyen nagy ricsajjal jár..miért nem hallotta?Aztán eszébe jut, hogy lehet pár pillanatra elvesztette eszméletét a hirtelen sokktól, vagy valami hasonló. Alfonsra fordítja figyelmét, és picit megütögeti az arcát* Hahó... *aggódva hajol fölébe, haja pedig még csiklandozza is a másik orrát.* Minden oké? Mi történt..?
Alfons:
*mozdulatlanul fekszik a földön, nem reagálva a másik élesztgetésére, egy jó darabig. Semmi életjel. Majd hirtelen kipattannak a szemei a másikra néz riadtan, és egy hörgés közepette, halálsápadt arccal fogja meg a másik ingének nyakát, és erősen szorítja.Szaporán veszi a levegőt, és ijedten pillant körbe, hogy minden rendben van e, hogy nem e járt megint itt, hogy nincs e körülöttük az a szellem, vagy az a pszichopata*- Edward…. *néz ismét a fiú szemeibe olyan pillantással, mintha épp most lőtték volna el az utolsó esélyüket, és biztos, hogy meg fognak halni*- Edward… nem akarok meghalni…*büszkesége már sehol sincs, félelme legyőzte még azt is, ami megmaradt a körülmények hatására.*- Nem akarok….*húzza le magához, és a mellkasába fúrja a fejét, hogy érezhessen még egy illatot, mielőtt meghal*- vissza fog jönni. Itt volt…. hallottam a lihegését… az ajtónál.Aztán szinte kitörte az ajtófélfát… és… *nem bírja befejezni, mert a mellkasa hirtelen elkezd szúrni, és az a szörnyű köhögő roham, ami végigégeti az egész tüdejét, és a légcsövét most ismét megtámadja beteg testét. Erősebben szorítja Edward felsőjét, és próbálja túlélni ezt a pár pillanatot, amíg nem kap szinte levegőt, és a hörgésétől, meg a fuldoklásától semmit sem hall. Egy kis vér is jön ki szájából, amivel összekeni az alkimista felsőjét.Beletelik jó pár másodpercbe, míg csillapodik az állapota annyira, hogy már felfogja a körülötte történő eseményeket. De ez a pár másodperc, mintha óráknak tűnt volna. Remegve engedi el Edward felsőjét, és nagy nehezen felül, majd a fiúra néz, bár nem nagyon látja, mert még mindig szédül, de a menekülési kényszere most sokkal nagyobb, mintsem a pitiáner bajaival foglalkozzon*Menjünk el. Kérlek Edward… *beharapja alsó ajkát, és abban reménykedik, hogy a másik is ugyanúgy, mint ő el akar menni onnan*- Haza akarok menni. Nem akarok itt meghalni! Edward:
*Megijed, és egyben meg is könnyebbül, amikor a másik hirtelen felébred. Összeszorul a torka, amikor visszanéz a másik szemeibe, és meglátja bennük a halálfélelmet. Ő ezt nem akarta... nem akarta idehozni.. Szegény fiú, csak egy átlagember! Ráadásul olyan vlágból jött, ahol ilyesmi nem történik. Az egy dolog, hogy Ed ezekhez teljesen hozzá van szokva-és még így is megijedt, de rendesen.* Nem fogsz megha- *elhallgat, amikor a másik elkezdi húzni magához, és hagyja is magát. Ez pedig ritka dolog, mert Ed nagyon nem szokta hagyni az ilyesmit. Agya kattogva forog, próbálja feldolgozni amit hall. Egy pillanatra felrémlik benne,hogy lehet Gluttony az, de aztán elveti az ötletet. Ha a zabálós homikuki jött volna, akkor már nem élnének. Tényleg nem. De ő nem tud idejönni... Nem...Kicsit megriad, amikor érzi, ahogy másik remegni és fuldoklani kezd alatta, kicsit feljebb akar emelkedni, de nem képes rá, mert hei húzza lefele magához. Elkezdi sajálni a szőke fiút, és hiába gondolkozik, hogy hogyan is segíthetne rajta, nem jut eszébe semmi. Vajon mi lehetett az a lény? Az ajtófélfára pillant.Bezúzta. Nem lehet hétköznapi ember. Nem lehet pszichopata. Mert akármilyen őrült is, képtelenség, hogy ekkora ereje legyen. Akkor szellem volt? Elhúzza száját, nem hisz a szellemekben.. legalábbis nem akar. De akkor meg mi az isten nyila lehetett? És biztos, hogy ittvan valahol, igen.. Kissé aggódva figyeli, ahogy a másik felül, és felkészül rá,hogy elkapja ha esetleg beszédülne. Nem foglalkozik véres felsőjével... lehet, hogy nem vette észre, lehet, hogy csak nem érdekli.* Nyugodj meg... Még nem tudunk hazamenni...mármint, te... de... de megígértem, hogy hazajuttatlak.. emlékszel, hogy mit mondunk a halálnak? *biztató mosoly. Már nem mehetnek sehova, az erdőben rájuk sötétedne. Reggel kell elindulniuk, hogy időben kiérjenek. Mert a főúton nem mehetnek,hiszen mindenki úgy tudja, hogy ez a kúria lakatlan. Ráadásul ki kell találniuk, h hogy jutnak el Centralba pénz és identitás nélkül. mert előbbi nincs, utóbbit pedig itt kell hagyniuk, mert ki tudja mi vár rájuk a fővárosban.* El fogunk menni... igen, el fogunk.* bólogat, és reméli,h Hei ettől megnyugszik* Menjünk innen... menjünk a konyhába.. ott jó világos van *próbálja noszogatni kicsit Alfonst, és feláll, habár a lábai elég furák, nem érzi úgy, hogy nagyon biztosan áll rajtuk.* Gyere.. *nyújtja ki Alfons felé a kezét, habár ehhez már nem nagyon van affinitása, viszont Alf annyira hasonlít öccsére, hogy ösztönösen meg akarja nyugtatni, és védeni.*Alfons:
*A másik szavainak hatására, hogy haza fogja juttatni, és hogy ő ott van neki kezd megnyugodni, olyannyira, hogy még egy halvány mosolyt is erőltet az arcára. Lehunyja a szemét, és próbálja elhessegetni azt az opciót, hogy ez a fiú meg az a szellem, vagy micsoda összeszűrték volna a levet,és valami fura szekta tagjai, akik őt akarják felhasználni valami furcsa varázslathoz, vagy hogy ő legyen az a szűz, akit majd feláldoznak az istenüknek, hogy csillapítsa éhségét. Megrázza kicsit a fejét, és mikor Ed nyújtja a kezét elbizonytalanodik. Most akarja elcsalni innen a szentély közepére? ~ Alfons, ne gyerekeskedj már~ szól magára, az elmúlt időszak alatt már sokadjára, elfogadja a kinyújtott kezet. Ő még bizonytalanabbul áll lábain, mint a másik, de azért úgy érzi, nem fog összeesni- legalábbis egyenlőre biztos nem. Ahogy végignéz a másikon észreveszi a vérfoltot, amit nyílván ő hagyott*-nh… sajnálom *húzza el a száját, és akaratlanul is hirtelen az villan be agyába, hogy ha most akarja őt feláldozni, legalább ennyi elégtételt vehetett rajta, hogy összekente a felsőjét. ~Úristen, hogy vagyok képes kitalálni ekkora faszságot?~ szidja le magát. De talán jobb is, hogy ilyeneken jár az agya, mert addig sem gondol a valszeg még mindig folyosón, vagy akörül ólálkodó szellemen. Nyel egyet, és úgy dönt, ő fog megindulni, hogy lehetőleg el tudjon menekülni könnyebben, ha Ed el akarja kapni. Bár úgysem lenne szinte semmi esélye ellene, de… a remény. Körbenéz, és felvesz a földről egy képkeretet. Vagyis annak az egyik nagyobb, letört részét, és úgy lép ki a folyosóra, de amint kitette a lábát elkezd körben forogni, és leütögetni a levegőt, behunyt szemmel, hogy ha ott a kísértet, akkor elüldözhesse. Bár egy kívülállónak úgy tűnhet, mintha egy gyerek hadonászna egy bottal valami láthatatlan szörnyet, de… végülis Alfons is ugyanezt tette. Ezzel is leamortizálta félelemfaktorát, majd mikor végzett a csapkodással Edhez fordul*T-Tiszta a levegő *nyel egyet, és kicsit savanyúan elmosolyodik. Az adrenalin megnő szervezetében, és újult erővel ruházza fel őt, eltűntetve az émelygést, a szédülést, és a gyengeséget. Nagy, vehemens léptekkel indul meg a konyha felé, hátra se nézve, hogy az alkimista követi e. Nem, most az a lényeg, hogy elérjen a konyháig. Mikor az ajtóhoz ér beront, és ott is ugyanúgy,mint a folyosón az imén, körbecsapkodja a levegőt. Sosem tanult harcművészetet, és ez böte mozdulatain meg is látszik, de nem bánja. A lényeg, hogy maradjon életben. Felsóhajt, mikor látja, hogy tiszta a terep, és senki sincs a konyhában. Egyből megcéloz egy széket, és leül rá, majd elfekszik az asztalon, és úgy liheg. Nos igen, a „harc” kifárasztotta.*
Edward:
*Meglepi a másik reakciója, hogy előre megy.. Végülis, ez jó, hiszen a kint ólálkodó valami, akkor Alfonst fogja hirtelen megtámadni, neki pedig lesz ideje reagálni a támdásra.. milyen bunkó gondolatok. Megrázza a fejét. Nem. Alfons civil. A civileket védelmezni kell. Főleg azért, mert az ő hibája, hogy most itt van. ég jobban meglepődik, amikor a másik egy kicsi fadarabbal kezd el eszeveszetten hadonászni..* Ömm.. Alfons..* kezdi tétován, de aztán belátja, hogy ennek úgyse lenne értelme. A másikváratlanul megindul előre, és Ed pedig elég későn veszi észre, hogy lelépett.* Alfons! *kiált utána, és rohanva megindul, ám megtorpan.. valami motoszkálást hall a folyosó másik végéből..Odafordul, és egy alakot lát elrohanni arra. Egy olyan gyerek-alakot... aki egészen hasonlít az... öccsére..? ~Mi a...?~ Bizonytalanul megpróbál elfordulni, de ekkor halk gyerekkacaj üti meg a fülét. Végülis.. az a valami nem Alfons irányába ment.. ha úgyan nem képzelődött. Valahogy ez az épület egyre sejtelmesebb, és ijesztőbb kezd lenni. Mintha még a falnak is szeme lenne és meresztve azokat bámulná őt..szorongás lesz úrrá a fiún, de aztán mély levegőt vesz, és sietve elindul abba az irányba, amerre a gyereket láttaelrohanni.* Hahó..? Van itt valaki..? Nem akarunk rosszat...! *próbálkozik, hátha vmi olyanszellem az ~nem, nincsenek szellemek!!~, amelyik azért haragszik rájuk, mert itt lakik, és közben azt hiszi, hog yEdék lopni jöttek. De a folyosó teljesen kihalt. Lassítva lépésein tovább megy. Szinte érzi a szívdobogását a torkában, és mintha egész teste beleremegne minden egyes dobbanásba. Nem jó ilyen lassan menni.. csakideje van az embernek rémségeken agyalni... jobb ha gyorsan túl vanezeken.. Sietősebbre vált, és úgy megy végig , és már majdnem továbbrohant, de mégse.. Egy félig kinyitott ajtón vérpacák éktelenkednek. Ed lába földbegyökerezik, és nyel egyet. Talán... talán vissza kellene mennie... de nem, ha már eddig eljött, nem mehet vissza. Erős. Ügyes. Alkimista. Megoldja... Kezeit harcra készen felemelve, óvatos, puha és lassabb léptekkel megközelíti az ajtót, majd mikor semmit se hall, vesz egy mély levegőt, és belöki. De üres. A szoba üresnek tűnik. Szemei ide-oda cikáznak, de semmi különöset nemlát... lehet hogy csak menekülés közben ért hozzá az ajtóhoz..? Vagy esetleg ez még ilyen régebbi nyom? A terem elég nagy, és romos. Régebbinek tűnik, mint a többi.Lehet,hogy ez a szárny régebbóta megvan,a többit pedig csak úgy hozzáépítették..? A szobában sok könyv található, és antik daraboknak tűnnek. Ed kicsit visszavesz óvatosságából, és közelebb lépked az egyikhez. Körbe néz, és elámul: csupa alkímiás könyv itt is! Danténak aztán voltak gyűjteményei!! Megpillant egy létrát, és kicsit feljebb a polcon egy kilógó könyvet. Ami úgy nem illik oda, minthavki septében tette volna vissza, pánikolva... az alkimista odalép, majd felmászik a létrán, egészen addig, hogy elérje a könyvet.. * Mindjárt..megvan... * nyújtózik felfele, és vagy 100× elátkozza méreteit.. épp sikerül hozzáérnie a könyvhöz, amikor az egész polc meginog. Edben meghűl a vér is, és már ugrana el, de elkésik, és az egész polc rádől, maga alá temeti a fiatal alkimistát... Közben pedig.. Ed...vagyis egy Ednek tűnő fiatalember belép a konyhába..* Ne mondd, hogy ennyitől kifárdsz..* vigyorog"Ed" Alfonsra, amikor meglátja, hogy az asztalon fekszik.* De a lényeg, hogy minden rendben van... *kedvesen elmosolyodik.*
Alfons:
*kitikkadtan, alig tudva arról hol is van próbálja felfogni a másik szavait. Nem tűnik fel neki a különbség, nem ismeri még annyi ideje a másikat, hogy a berögzött hanglejtésre, vagy mozdulatokra figyeljen jobban, vagy esetleg észrevegye az eltérést.Gyorsan veszi a levegőt, majd mikor úgy érzi meg fog maradni felnéz a másikra, és viszonozza a kedves mosolyt akaratlanul is*- Legalább már nem szarok be a félelemtől. Nem mondom, megedz a te világod, rendesen *sóhajt fel, majd feláll, és a csaphoz lép, mert totál kitikkadt,főleg, hogy ma még kb semmit sem ivott. Elővesz egy poharat, és tölt magának, majd egyből le is hajtja, egy nagy nyelésre*-ÁÁHH…. ez jól esett *mondja, miután megtörölte a száját. Útja visszaviszi Edhez*-Huh, szóval azt mondod, hogy itt biztonságosabb? Bár tény ami tény, tényleg világosabb *néz körbe a barátságos kis konyhában.A félelem persze még szorongatja, de ez a terem annyira emlékezteti egy régi, kellemes emlékképre, hogy a nyugalom képes szépen lassan teret hódítani agyában. Visszaül a székre, és hátraveti a fejét, hogy a plafont, és a csillárt nézhesse*Elég béna szellem lehet, ha még bántani sem tud minket. Mondjuk téged nehéz lenne, de engem… * neveti el a dolgot. Próbál minél többet poénkodni, mert az előbbi eseménysorozat abban a szobában majdnem az őrület határára sodorta*Csak tudnám mit akarhat… *hunyja le a szemét, és a maradék levegőjét is kifújja. El akar innen tűnni, de a másik jelenléte valamelyest megnyugtatja, bár ami azt illeti, kicsit nyugtalanabb a környezetében, mint eddig*
Edward:
*Elneveti magát,ahogy felrémlik előtte Alfons harci technikája.* Hát, szerintem elég jól elijesztetted a harcos képességeiddel... látod, se híre, se hamva! * színpadiasan körbemutat a konyhában, közben pedig kissé gúnyosan vigyorog.* Amúgy meg szerintem... szellemek nincsenek. Szerintem valami... nem tudom. Szörny? Esetleg kiméra.. *elgondolkozik* De tudod... nem tesz jót, ha ilyen könnyen kiütődsz. Így csak az ellenségnek segítesz, hogy könnyebben elkaphasson. Én már rengetegszer fogságba estem, és volt, hogy megpróbáltak kiszedni belőlem ezt-azt.. nem kellemes... volt,hogy viccből megvertek... *gondterhelt arcot vág.* Mi van, ha pont azt akarja ez a vmi, h elmenjünk? Hogy útközben beleszaladjunk a csapdájába? *nagy szemekkel ránéz Alfonsra, és várja a másik reakcióját.*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése