Bo Peep Bo Peep

Na hellobello~!

Nem hiszem, hogy fél óra alatt képes leszek megírni eme bejegyzést, de azért most elkezdem, hogy mondhassam, hogy igen, ezt bizony 15.-én írtam.

Ugye megmondtam, hogy könnyebb lesz megtalálni azt a számot, mint a Bölcsek Kövét? Ohohoho~!



Ez lenne az. Hát nem nagyszerű?
Ezer hála Mie-samának érte. Azonnal tudta, hogy melyikre gondolok. IMÁDATOM! És most ezt hallgatom repeat-en, és bopeepbopeepbopeepbopeepbopeepbopeepbopeep!!!

A mai napon elkezdtem írni egy kis akármit, de nem volt kedvem befejezni, talán majd holnap összejön. Igazából nem volt ihletem, csak kedvem. Mint tudjuk ez önmagában kevés.
Al holnap jön haza ha minden igaz, már nagyon várom. Persze nem izgulok érte, vagy ilyesmi... Én...Én nem vagyok olyan. Nagyon jól tudom, hogy tud vigyázni magára.. but still. Hiányzott, hogy nincs mindig mellettem..a.. a megszokás miatt! Igen!... Nem vagyok akadékoskódó, aggódást túlzásba vivő testvér.. Csak..mindegy. Nem fogok én itt magyarázkodni.. -_-" Ez az ÉN blogom, nem magyarázkodom!! ><

Holnaaap.... holnap még nem tudom, mit fogok csinálni. Mármint annyit tudok, hogy a Colonellel találkozom, remélem nem megint valami ultra-szuper küldetést bíz rám. Mert akkor istenbizony kilépek. Esküszöm.

Az álmok varázslatosak nem? Ma is varázslatosat álmodtam. Havas volt. Pedig nyár van, álmomban mégis tél... and so cold..

*~*~*~*~

Menni kell valahova. Nem tudni hova, de egy ismeretlen utazás vár rám. Bepakolom a legfontosabbakat egy táskába, és az utolsó pillanatban egy vízálló kabátot is.. mert látom, hogy esőfelhők gyülekeznek. Kilépek a hideg télbe, az útra amit még soha senki nem járt be. De nem félek. Mellettem van Al, és megfogja a kezem. Az erőm visszatér, és hirtelen támadt vidámsággal indulok meg előre az erdei ösvényen. A kopár fák fölém tornyosulnak, és hamarosan sötétedik. Szerencsére pakoltam be zseblámpát, így nem fogunk vaksötétben bolyongani. Van nálam pénz is ételre. Nem tudom hova megyünk. De valahova kell. Messzire innen... Az ismeretlenbe. Minden egyes lépés távolabb visz az otthon melegétől, Winry mosolyától,  Pinako főztétől... De még mindig nem félek. Tudom, hogy egyszer még visszatérünk hozzájuk, és tárt karokkal fogadnak majd. Olyan lesz minden, mintha el se mentünk volna... Mintha csak egy álom lett volna. Egy kellemes szundi után felébredünk, és a puha ágyunkban találjuk magunkat egy szép nyári napon... és Winry mosolyogva közli, hogy reggeli, és...
...
..najó. 
Valószínüleg felkiabálna. De, ha nem teszi, akkor tudom, hogy ez sem az igazság. Hogy csak egy illúzió... illúzióból illúzió... és ki tudja, hogy mikor ébredek fel, és mit találok ott. Lehet, hogy jobban teszem, ha egyszerűen csak folytatom végtelenhosszú utazásomat, és odafigyelek nehogy szakadékba lépjek... mert mi van, ha ez nem az álmom?

*~*~*~*~