: (

Nem jó a kedvem már megint. Nem értem, hogy mi... ja de. Mégis. Annyira nincs kedvem ilyenkor semmihez. Még blogolni sincsen, nem tudom, hogy akkor miért írok egyáltalán új bejegyzést. Olyan rossz... minden rossz... minden nehéz. Élni nehéz. Lélegezni nehéz.

Loreena MyKennitt számokat hallgatok orrba-szájba amúgy. Annyira szépek.

Miért nem vagyok képes boldog lenni? Mi a kurva életért nem?? Annyi jót kaptam az élettől... Lehet az egyenértékűség miatt? Hogy elvették a boldogságomat a sok jóért cserébe, amit kapok? De mit ér így a sok jó, ha nem tudom értékelni?

...
Faszomatbelédbazdmeg.

Oké, kezdek ideges is lenni, de nem fogom ide leírni, hogy miért. Komolyan... miközben adtam be a szurit, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne magamba vágni. De úgy, hogy fájjon...
Akarom, hogy fájjon. Fizikailag is.. Ha már lelkileg fáj valami...
De nem nagyon teszi... nem elég erős.. nem elég intenzív a testi fájdalom... Nem tudja kiadni a lelkem magából a fájdalmat... nem tudom.. mit tegyek? Kétségbe vagyok esve... nem tudom, hogyan adjam ki magamból a sok rosszat, és fájást. Szenvedni akarok, de közben meg nem...
Fura érzés. Nem értem... Azt akarom, hogy rossz legyen nekem, de ha elérem, akkor meg mérhetetlenül fáj, és tiltakozom ellene, és mégsem akarom.. Egyáltalán nem... nem akarok rosszat... közben meg mégis... úgy érzem,hogy nekem szenvednem kell, muszáj.

Ohh, igen... megint érzem... hallom.... a saját néma sikolyomat, mely nem jut el senki fülébe.. Nem hallja senki... Hiába akarom... hiába kiáltok...

De mindegy. Hiszen az emberek magányos lények. Társas magányban élnek.
Én sem lehetek különb.
Szóval csak felveszem a felszínes mosoly-álarcomat,és elhitetem a világgal, hogy nincs bajom. Mert ha van is... mégis kit érdekelne? Ki venné figyelembe? Ha jegyért felelsz órán, akkor se számít, hogy ha esetleg rossz a kedved. Ott csak az számít, hogy teljesítsd a feladatodat...