Inception.
Eredet.
Az egyik legjobb film szerintem, amit láttam eddig. És valamiért nagyon megihletődöm attól a résztől, amikor a síneken fekszenek.
"You're waiting for a train - a train that will take you far away. You know where you hope the train will take you, but you can't know for sure. But it doesn't matter... Now tell me why!"
"..Because we'll be together!!"
Olyan... nem tudom. Inspiráló. Nem a legvidámabb film szerintem, de úgy... elvarázsol. Tényleg olyan, mintha álmodnál..
És megint kimaradt pár blogolási nap. Attól tartok, hogy akármennyire is igyekszem, ki fogok hagyni napokat. Szombaton nem aludtam itthon. Arümnél voltam. Vele töltöttem a napot, és nagyon jó volt. Vettünk ruhát is, ettünk tortát, és megemlítem ide is utólag, hogy Boldog Születésnapot Édes Egyetlen Öcsikém! <3
És nekem is tetszenek a baglyos fülbevalóid. Mert baglyos, mert szép, és, mert tőlem kaptad. :) Igaz, te láttad meg de akkor is tőlem van. Ennyi.
És ebben a pillanatban nagyot roppant a bal vállam. Remélem nem kell helyettesítenem automail-el azt is.
Leckét kellene írnom, de valahogy nem érzem magamat alkalmasnak rá ebben a pillanatban.
Vasárnap punnyadtam. Gyógyulni igyekszem. Gőzerővel. Hétfőn nem voltam jó hangulatban, ezért megint nem blogoltam. Most se vagyok túl vidám, de már akartam írni.
Hohenheim megint itthon van.
Haragszom rá. Utálom. Letagadom.
A mai napom meg kész nyűg volt. 12:30-ra mentem EKG vizsgálatra. Amikor odaértem, kiderült, hogy csak délig van. Mondom remek. Szerencsémre pont összefutottam a dokival, aki csinálja,így a kedvemért gyorsan megoldotta. Aztán mehettem át szembe leadni az eredményt, és utána hazajöttem. Mert tudtommal az EKG az EKG, nem pedig több kezelés egymásutánja. Hát, tévedtem. Amint hazaértem csörög a telefon, hogy menjek vissza. Meg, hogy minek léptem le. Hát, bocsánat, ha nem szól senki, hogy várnom kell, mert még szívultrahang vizsgálatom is lesz..
Szóval visszamentem, közben ugye le voltam strapálva idegileg, mert aznap még nem nagyon ettem semmit. De láthattam a saját szívemet. Nagyon kis édes, azt hittem ott helyben kitépem és megeszem...
Aztán amikor ezzel is megvoltam, mentem fogszabályozásra, és 3ra oda is értem. De semmi extra nem volt. Négyre hazavergődtem. És végre...EHETTEM. Camamber sajtot, aztán pedig paradicsomos ráment. És jól tele is lettem tőle.
Annyira fáradt vagyok mostanság. Fáradt, lestrapált, idegi roncs. Aki naponta egyszer biztos, hogy depizik, rosszabb pillanataiban ki is borul. Ráadásul könnyen harapok, mint egy vad amelyik több sebből vérzik, és már bizalmatlanságában támad... Pedig nem akarok ilyen lenni. Egyáltalán nem.
De megint. Megint azzal szembesülök, hogy mit rontottam el. Akárhányszor ránézek valakire ott tükröződik az arcán a hibám...
Semmire nem vágyom néha csak arra, hogy eltűnhessek pár órára, hétre...vagy hónapra.
Visszaadnám az életemet, és kezdenék egy újat. Ahol mindent máshogy csinálnék. Meg se próbálnám megsérteni a Tabut, nem hinném, hogy Humán Transzmutációval jobbá tehetném az öcsém és a saját életemet... elfogadnám, hogy aki meghalt, az meghalt. Hogy nem kell kapaszkodni abba, ami nincs, ami nem lehetséges. Nem bástyáznám magam körül gyerekes illúziókkal gyáván, világot félve. Talpamra állnék, nézném a tényeket és felnőttként mérlegelnék/döntenék. Nem álmodozó gyerekként...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése